Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

mely felekezet asszonya iránti szerelemből, következésképen a vele kötendő házasság szenvedélyétől elragadva, akár más csábítások­nak engedve. A visszavezetés a 6 heti oktatás alatt annál kevésb­bé volt lehetséges, mivel a plébános az illető lakóhelyén kívül, ha helyben van a plébánia, egyébként pedig a parókia területén kívül, amelyhez az illető tartozott, ebben az ügyben nem rendel­kezhetett. Az eretnekeknek adott szabadság s a vallási dolgokban való tetszésszerinti vélekedés folytán a pki tekintély csökkent, s ebből kifolyólag az egyházi fegyelemnek bomlása már megfigyelhető, és ha idejében ennek gátat vetni nem lehet, akkor fölbomlásától kell félni, — A pk, a Szentszéknek az uralkodónál való közbenjárá­sát kéri, hogy a pki székek dísze és tekintélye a régi fénybe és tekintélybe visszahelyeztessék. Kéri a pk, hogy ha egyházmegyé­jében vegyesházasság történik, azt ne írják az ő rovására, mint­hogy az állami tekintélynek nem tud ellenállni. Mivel az eretne­keknek teljes szabadságot engedtek, ők pedig a házasság akadá­lyaival egyáltalán nem törődnek, a pk. felhatalmazást kér, hogy ha az ily egyházi akadállyal egybekelt akatolikus hitvesek egyike, miután már több gyermekük született, a kat. hitre tér, ily aka­dályok alól fölmenthesse. Mert a vérfertőzés akadálya miatt az egyházi törvényektől megkívánt szétválás az ily megtérésnek fölül­mulhatatlan akadályt állít útjába a hitveseknek egymás iránti vagy a gyermekek iránti szeretete folytán. Ennek az akadálynak eltávo­lításával a pk, a másik félnek is megtérését és a gyermekek vissza­vezetését reméli, — Mivel a pköknek oly sok kérése, hogy a könyvek cenzúrázásának jogát visszakapják, hiábavaló volt, nem marad más hátra, mint hogy Őszentsége támogassa és a kívánt befejezéshez segítse őket. Keltezés mint fent. Sk. aláírás. 1792-ben a megbízott Pinto Poloni Bertalan helyett, mivel ez feleséges volt s így nem végezhette, Rinaldi Ferenc áld, pap végezte el a liminát. Referátum. Törekedjék a pki joghatóság visszaállítására. A Kongregáció azt véli, hogy a poen, kanonoknak minden ünnepen és főként nagyböjtben a gyónók szolgálatára a gyóntatószékben kell ülnie. Buzdítandó pk, az üres stallumok betöltésének kieszköz­lésére, a 12 gyermek eltartására szolgáló 2,000 frt visszaszerzésé­re, a jámbor társulatok és konventek visszaállítására. A papi gyű­lések gyakorabbiak lehetnének. Lépjen közbe az uralkodónál, hogy a könyvcenzúra-jogot visszakapja, [E helyütt oldalt a köv. meg­jegyzés : Ex audientia SSmi, die 28. Mártii 1792.] Megváltozva a körülmények, új lépéseket lehetne tenni az új uralkodónál. Jelen­tésének a házassági akadályokra vonatkozó részét a Szent Offíci­umhoz küldték át. Felelet. 1792. május 25. A referátumhoz hasonló.

Next

/
Oldalképek
Tartalom