Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

Vác, 1792. január 12. Br. Splényi Ferenc püspök jelentése. Az eretnekeknek való nagyobb szabadság-adás idején az e. m.-ért való gond, az országgyűlés összeülése idejének bizonytalan­sága otthonmaradásra késztetik, ezért kéri a megbízottja által való helyettesítés megengedését. Az e, m, határaira nézve Mígazzi 1781­es 2 9 jelentésére hivatkozik. Kiváltságokkal azóta nem gyarapodott, sőt az elődétől említett végrendelkezési szabadsága sincs meg eddig a pknek. Vácon kívül az e. m.-ben van 17 oppidum, 204 possessio, 70 praedium és villa, amelyekben csak néhány ház van. Az összes kat. templomok száma 173. A kanonokok száma a nagypréposttal együtt 14, de két java­dalom, az őrkanonoké és a kíspréposté, már több mint egy éve üresedésben van. Adományozásukat Őfelsége, amit a jelenlegi pk. kinevezésekor magának fönntartott, függőben tartja. Az említetteken kívül két javadalmas van a sz. e. szolgálatára. A klerikusok vasár­és ünnepnap mind jelen vannak a karimán. Az elődtől a kórus szolgálatára szánt 12 ifjú, akiket a pkí asztal tartott el, II. József alatt, amikor a szem.-okat a pkök joghatósága alól elvonták, szerte­szét ment; s a 2,000 frtot, amelyet a pk, eltartásukra fordított, szüleik vagy rokonaik kapták, akik őróluk gondoskodtak, S ez ma is így van. A mostani pk. illetékes helyen az intézmény vissza­állítását sürgette. Van poen, és teol. praebenda. A templomok közül 105 parókiális, 81 filiális. Magánkápolna 5 van. A II, József alatt létesített új parókiák közül még négynek nincs temploma; ezek fölépítése és lelkészeik ellátása, amit a vallásalapból szánt nekik, az o. gyűlésnek erről az alapról való későbbi döntésétől függ. E helyeken egyébként vannak az isten­tiszteletre megfelelő házak a szükséges fölszereléssel. A sz. e. felszerelésénél ismét az 1781-es jelentésre utal. Azóta új beszerzés : negyedóránként szóló toronyóra, a föltámadt Üdvözítőnek 16 fontos ezüstszobra, fekete ornátus és egy ünnepi casula. Mindez a templom költségén. A sz. e. a pki pénztárból évi 1500 frtot kap. Tőkéje 7155 frt 21 kr, ennek kamataiból, a harangok jövedelméből és a hívők adományaiból fedezi szükség­letét. Az említett összeg a kanonokoknak a káptalanba való fel­vételekor fizetett díjakból és az ő jámbor hagyatékaiból gyűlt össze. A e. m, templomaínak különböző mértékben ugyan, de meg van a szükséges felszerelésük; az épület számára szolgáló jövedelem azonban a legtöbbnél hiányzik. Mert ha van ís az ala­mizsnán és a perselypénzen kívül valami földjük, ennek hozama az istentisztelet szükségeire, pl. gyertya stb. kell s erre sem min­dig elég. Vácott a piaristáknál 1764 óta kir, engedély folytán filozó­fiai studium van. A Teréziánum felállításával azonban e kollégi­2 9 Téved az évszámban, mert 1781-ben a két kötelezettség elhalasztását kéri Migazzi, mint föntebb láttuk. (267.1.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom