Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
teol, kanonoksággá tette ; a harmadikat az említett Wírth végrendeletében hagyott házzal, szőlővel és 10.000 írttal örök időkre a kisprépostsághoz kapcsolta. 2 3 Az alapítvány hiányában a sz. e.-ban sokáig nélkülözött zenét visszaállította, orgonát építtetett és toronyórákról gondoskodott, A káptalannak és városnak törvényeket adott, „Sacerdotia ab aliis inique possessa vindicavi, quorum praecipuum Ketskemethiense me auctore clero saeculari assertum est. In medio haereticorum nova sacerdotia septem collocavi," Az utolsó porosz hadjárathoz 100 fölszerelt lovast bocsátott az uralkodó rendelkezésére, A várost csaknem 400 házzal szaporította. Mészárszékeket, kőhidakat és utakat építtetett. Kiszáríttatta a mocsarakat s így a levegő sokkal egészségesebb lett, tereket létesített s azokat kiköveztette. Vác városának ama részét, amelyet 600-nál több lépésnyi távolságban a Duna mos, töltéssel megvédte és fásította. A város nyugati részében, ahonnan Németország felől az utasok Vácra érnek, 700 lépésnyi utat építtetett, mindkét oldalt helyes rendben elosztott fákkal és házakkal. Az út közepén a rómaiak mintájára diadalívet emelt, amely 1764-ben a fönséges vendégeket fogadta, 24 Innen négyezer lépésre erdős, dombos bájos helyen [Verőce] palotát építtetett, az erdőt bekeríttette, rendezte és szarvasokkal népesíttette be. Az angolkisasszonyoknak a régi pki házat adta lakásra, a Terézíánumot fölépíttette. Sok falut gabona- és pénz-előleggel megszabadított az adósságtól. Gazdasági és középületeket állíttatott helyre. Mindenfajta kézművest és bizonyos kereskedőket hívott be. Meghatározott napokra vásárokat rendszeresített, amelyek gyakoriak a Duna miatt. Mert innen a hajóból kirakott árúkat Magyarországba és Erdélybe szárazföldön szállítják tovább, A saját költségén épített, megújított, díszített és felszereléssel ellátott 36 templomon kívül 20 plébánialakot ís részben újjáépíttetett, részben egészen újakat emeltetett, 15 népiskolát építtetett, 2 5 Ezeket tette 22 év alatt, amióta az e. m.-ét újra megkapta, A Teréziánum tanárainak gyarapítására évi 800 frtot ad. Az elemiiskoláknak 200, a szegényháznak 500, a sz. e.-nak 1500, a szem.-nak nagyobb számú klerikus eltartására és nekik tanárról és könyvekről való gondoskodásra 1000 frtot ad azon az 1050 frton felül, amelyet ugyané célból eddig is folyósított; 2000 frtot a plébánosok és parókiák szükségeire. A 6 nemesi árva vagy áttért gyermek mellé, akiket saját költségén már hosszú ideje táplál, hat másikat is vett, számukra évi 2000 frtot ad, lakásukul a szem,-hoz hasonló épületet emeltetett 1780-ban, 2 6 Az istentisztelet fényének emelésére és a lelkészkedő papság buzgalmának serkentésére 6 új kanonokságot alapított s mindenegyesnek a tágas külön házon kívül évi 1000 frtot ad s ezt a 2 3 Ez a B. Sz. Máriáról nevezett váci szentkúti kisprépostság. Chobot i. m. I. 77. 2 4 A királynőt és 5 gyermekét. 2 5 Templom-, plébánialak- és iskola-építésére nézve Chobot i. m. II. 629 30. 26 Minden tétel évenkint értendő. V. ö. Chobot i. m. 11.632.