Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
fog tenni. Jámbor társulatok nincsenek. Iskolák számára sincsenek alapítványok, csak egyes tanulók számára, ezeket az illetékesek pontosan teljesítik. A kat. száma 237,996, az ágostaiaké és helvéteké 62,809. A szakadár görögöké 17, a zsidóké 3,997, összesen: 304,819. A katolikusok bizonyos helyeken erősen keverve laknak másvallásúakkal, azonban az eretnekségre való nyilvános átmenet nem fordul elő. De a vegyesházasságok nagyobb gondot igényelnek. Mert megtörténik, hogy midőn a felek egyike akat., a másik pedig engedékenyebb kat,, a gyermekek mind eretnek elvekkel telítve nőnek fel, A plébánosok föladata, hogy a kat. vallás érdekében álló törvények megtartását szorgalmazzák. Évente kb. 30—40 eretnek tér át. A nép erkölcsei eléggé jók, főként a falvak lakóié. A városokban az anyagi javak rendetlen vágya, a szabadabb élet, a vallástalanság illetve hitetlenség erősbödött. Sokan az egyházi böjtöket kevésre becsülik, főként szombaton szabadon esznek húst; ennek oka részint a közönyösség, részint a szomszédos osztrák egyházmegyék példája, ahol a pkök ez alól általános fölmentést adtak. Gyakrabban megtörténik, hogy a gyónók a szombati megtartóztatás megsértésével vádolják magukat, hozzátéve, hogy a házban, ahol szolgálat stb, okából tartózkodnak, csak húst adnak föl, A pk. felhatalmazást kér, hogy gyóntatóinak ily esetekben az ott tartózkodás idejére a szombati megtartóztatás alóli fölmentésre megbízást adhasson. A pk. a pápóci prépostság és a győri kanonokság addig való megtartására kér engedélyt, amíg az sz. e. eléggé föl lesz szerelve. Sarlósboldogasszony oktávájára a II. és III. nocturnumhoz lectiókat kér. Kér továbbá a II. fokú s az I. fokot érintő II. fokú vérségi és sógorsági akadályok felmentésére hatalmat, a kánonoktól elismert súlyos okokból, legalább is a szegények számára; mert a jelzett esetekben a kérelmezők, akik nagyobbrészt szegények, Rómába fordulva ezek felmentéséért, egyrészt az idő hosszúsága, másrészt a díjak miatt, amelyeket megfizetni képtelenek, gyakrabban vérfertőzésbe esnek, s ebből nyilvános botrány származik. Keltezés mint fent, a jelentésével egyező aláírás. Referátum. 1818. márc 12-én a Kongregációban előterjesztette Mr. Alessi János Károly. Buzdítani kell a pköt a sz, e, mielőbbi fölszentelésére. Az ágostonosok föloszlatásánál : a Szentszék jogos okokból változásokhoz, föloszlatásokhoz hozzá szokott járulni, de a világi hatalom gondoskodása e tekintetben nem illetékes. Kérjen a pk. alkalmas beleegyezést. A pknek ajánlani lehet, hogy női kolostor fölállítására az eszközök hiányában iparkodjék meghonosítani tanító apácákat (le cosi dette Maestre Pie), vagy valamely leánynevelő intézetet. A szem.-nál a Kongregáció föltételezi, hogy a veszprémi pki birtokra nézve pápai megerősítést nyert. Hangsúlyozza a növendékek nevelésében az éberséget, A Kongregáció tudni akarná pontosan, hogy mi a vallásalap.