Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

A császárnak a szerzetesügyekbe való beavatkozása óta azt tapasztalja a pk, hogy a szerzetesi fegyelem lanyhul s az elöljárók kevésbbé tudnak boldogulni az alattvalókkal, részben mivel maguk a szerzetesek, kik előbb egyébként szabályaikat megtartották, jövendő sorsuk bizonytalansága miatt ingadoznak, részben mivel egyesek a szabadságot kivánják és keresik. A pk. ezeknek helyes irányba terelésére törekszik. Pki engedély nélkül egy szerzetes sem él a kolostoron kívül, de egyesek káplánok plébánosok mellett, mások földesurak mellett, részben a Magyarországon emberemlé­kezetet meghaladó szokás alapján, részben a paphiány és az ural­kodó akarata folytán. A szerzetesnőknek az e. m.-ben nincs kolos­toruk, de a föloszlatottak közül néhányan világi ruhában példás életet élnek. A szem.-ot az alulírott pk. emeltette, legkevesebb 40 növen­déknek. De most a generális szem.-ban vannak, az övéi 37-en Pozsonyban. Legalább levelekkel és küldöttek útján iparkodik gond­jukat viselni, s a nyáron hazatérőket üdvös oktatásban részesíti. Valamennyit a szem. jövedelméből tartja el. — A jámbor társu­latok föl vannak oszlatva. A kőszegi árvaházban több mint 50 mindkétnemű gyermek nevelődik, ezekből a jövőben buzgó lelki­pásztorokat remél, amit a tapasztalat már igazolt. A túlságos írói szabadság és a tolerancia óta a hívő nép az erényben és jámborságban sokat hanyatlott. Veszélyes és a kat. vallásról tárgyaló úgyszólván botrányos könyvek szinte szerteárad­tak, s ha nem rontották is el az emberek szívét, de bizonyos, hogy lanyhákká és kételkedőkké tették őket a vallás dolgaiban, A tole­rancia által az eretnekek száma a máshonnan jövőkkel és a hite­hagyókkal gyarapszik- Eretnekségüket gyakorolhatják, Előbb az eretnekeknek csak négy helyen volt szabad vallásgyakorlatuk az e, m.-ben, két luth, és két kálv. helyen. A tolerancia bevezetése óta 29 magán imaházuk van, 22 ágostai és 7 helvét hitvallású; ezek mellett minisztert és kántort tartanak, hogy vallásukat gyako­rolják. Hozzájárul ehhez, hogy most a hithagyókat nem éri bün­tetés, hanem csak 6 heti előzetes kat, vallási oktatásra kötelesek. Az e, m,-ben néhányan ilyen oktatás után az eretnekekhez men­tek át, de Isten jósága folytán a szabadság ellenére ís eddig több az áttérők, mint a hitehagyók száma, Kat. pkök és világiak eléggé kérték az uralkodót, hogy ne tágítsa ki az eretnekek szabadságát, de hasztalanul „ob sub versantes rationes politicas." A pk. a pápa segítségét kéri. 1782-ben Bécsben adott intelmeit örök emlékezet­ben fogja tartani. Keltezés mint fent. Sk. aláírás. Felelet. 1786. május 30. A papi konferenciáknál finoman a gyakorabbiságot említi és azt a kívánságot, hogy liturgikus dolgokat is vonjanak bele. Megdicséri, hogy személyesen nem tudván másokkal vizitáltat. A teol. praebenda, a karima, az e. m. zsinat dolgában az előbbi jelentés válaszában mondottakat akként vegye,

Next

/
Oldalképek
Tartalom