Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

teol. tanár, mind az e, m. papságából. A növendékek vasárnap- és ünnepnap d. e. és d, u. a sz. e.-ban résztvesznek az istentiszteleten és ministrálnak A szertartásokban és egyházi énekben gondos oktatást nyernek. A szem. élén a fegyelmi és gazd. ügyek intézésé­re egy kanonok áll, ugyanő vagy más kanonok mint teológus kano­nok tanít. Egy harmadik kanonok a tanulmányokat vezeti, figyel a tanárokra s a növendékek havi és félévi vizsgáin résztvesz. A szem. évi számadását a pk. előtt a káptalan vizsgálja fölül. A filozófia hallgatói, akik nem tartoznak a papsághoz, az ételért és ruházatért a szem.-nak bizonyos összeget fizetnek. A nép általában megtartja vallását, jótékony, gyermekei jó és vallásos nevelésére ügyel, papjait tiszteli és szereti. De a váro­sokban és nagyobb mezővárosokban, ahol jövevények halmaza, s az erkölcsi romlottságnak jelei elég gyakoriak, vallásos kötelessé­geivel nem törődik, a szentbeszédet gyűlöli, testi bűnökbe és házasságtörésekbe esik; a pk. mindenképen visszavezetésére törek­szik. Bár nagyon kevés, de mégis van az e. m.-ben néhány oly hely, ahol a lakosok kis száma miatt nincs templom, pap, iskola s ezek nélkül az emberek parasztiságukban elvadulnak s magukra hagyatva gonosz szenvedélyeiknek és szokásaiknak engednek. A pk. a plébániák és iskolák szaporításában és a szomszédos lelké­szek munkájával iparkodik segíteni. Mivel oly tartományokból, ahol a szombati megtartóztatás el van törülve, sokan mesterségük gyakorlása vagy megtelepedés céljából az e. m.-be jönnek, ezek példájára sokan mások is húst esznek szombaton, sőt a bőjtí ételek jelentős drágasága miatt nagyböjtben is meg merik ezt tenni. A városokban e baj annyira elhatalmasodott, hogy egyénen­kinti fölmentéssel nem lehet segíteni s a gyóntatok nem tudják, hogy az intések ellenére ezekbe újra visszaesőkkel hogyan bánjanak. Keltezés mint fent. Sk. aláírás. Felelet. 1844. márc. 2. A bíborosok óhajtják, hogy a pk. a Trid.-nak megfelelően a teol.-és a poenit.-nak külön praeben­dákat is állítson föl. Megdicsérik a pköt a szem. iránti gondosko­dásért, de szeretnék tudni, mekkorák a szem. jövedelmei. Biztosra veszik, hogy a pk. őrködik, hogy a szem.-ban és az e. m, összes iskoláiban a tanítás józan és szeplőtelen legyen. „Optime enim noscis, quanta contentione asperrimis hisce temporibus homines malos et evangelicae veritatis inimicos insidiosis erroribus impro­vídas atque incautas mentes inficere et in fraudem inducere conentur." A szombati böjt megsértésére nézve a tennivalókat az Officium mellékelt rescriptumából tudhatja meg. b b) Itt nincs mellékelve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom