Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
akatolikusokkal vegyesen laknak s irtózva a vegyesházasságtól, főként saját családjukra vannak utalva. Keltezés mint fent. Sk. aláírás. Referátum. Nincs nyoma annak, hogy a liminát megbízottja által időközben elvégezte, vagy haladékot kapott volna. Meg kell erősíteni a pköt abbeli szándékában, hogy a kegyúr kényszerítésére a törvényes eszközöket is igénybe vegye. Gyakrabban kívánná a referáló a papi gyűléseket, a Szentszék előírásai szt, havonta kétszer. [Más írással:] N. B. a Conc. Rom. ez előírása nem alkalmazható mindenütt. Jó lenne a pknek a válaszban ajánlani, hogy ama rossz pappal tudassa érte való gondoskodását és így visszahívja az üdvösség útjára. A jelentés nem szól a kanonokok szabályairól, nem említi a poenit, kanonokot, talán nincs is. A szerzetesekről nem mondja meg, hogy hányan vannak az egyes házakban stb. A szem.-i fegyelemért megdicséri, a növendékek gyarapítására buzdítja. A vegyesházasságokra nézve tartsa magát a Szentszék utasításaihoz. A ritusváltoztatás ügyét a Propagandához utalja az előterjesztés. A szószéken és máshelyütt is fejtsék ki a hitehagyás fölötte bűnös voltát. A pápának a munkácsi g. kat. pkhöz intézett szava megszüntethetné annak keménységét és megakadályozná a belőle származó bajokat. Felelet. 1852. máj. 4. Főpásztori gondoskodását és bőkezűségét dicséri. A Kongregáció egyetért vele a Schőnborn elleni eljárásban. E dologban tartsa szemelőtt XIV. Benedek Inst, Eccl. 100-on írtakat. Sürgeti a vizítációt és az e. m. zsinat összehívását. Utóbbinak pótlására különösen alkalmas az egész klérust évente lelkigyakorlatra összehívni. A szerzetesektől ellátott parókiákra nézve a pk. bizonyosan megtartja, ami XIV. Benedek „Firmandis" konstitúciójában van, A szerzetesnőknek évente kétszer vagy többször rendkívüli gyóntató jár. Majd valamennyi között a legnehezebb és leghasznosabb műről, az e. m. szem. fölállításáról szól, amelyben a grammatikai iskolától kezdve legyen meg minden tanfolyam. A vegyesházasságokra nézve tartsa magát a pk. az elmúlt alkalommal neki írt levelekhez, a többit is vegye figyelembe, amit az egyházkormányzatra nézve sürgettek. A Kongregációnak igen kedves dolgot fog cselekedni, ha következő jelentését a Benedek-féle utasítás szt, amelynek példányát is mellékelik, fogja elkészíteni. Szepesi Püspökség. Schavnik vára, 1780, nov. 4, A pk. levele Costanti János római ágenséhez. A limina elvégzésére helyettes állítását kéri. Ha jelentésében valami hiba lenne, kéri ennek kijavítását, mert ez az