Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

prédikációkról, misékről stb. A pk. fájdalommal említi meg, hogy e. m.-jének egyik papja, aki már több mint 20 éve volt az e. m. kebelében s ezalatt kihágást kihágásra halmozott s az összes kánoni büntetési fokozatokon végigment, de nem javult meg, az irgal­masok kolostorából, ahová bűnbánat tartása miatt volt becsukva, megszökött s bizonyos ideig rokonainál tartózkodva, áttért a protes­tantizmusra ; bizonyos idő után ugyan vissza akart térni, de mivel az őszinte, komoly elhatározás és az igazi bűnbánat jeleit nem adta, arra kapott utasítást, hogy a főesperes és megfelelő plébános őrködése alatt elhatározásának biztosabb megnyilvánulásait nyújtsa, de ilyennel eddig nem szolgált. A szerzetesek mind hivatásuk szt. élnek. A kolostoron kívül csak két piarista tartózkodik, kik a pk. és elöljáróik beleegyezé­sével missziók módjára újonnan fölállított parókiákat haszonnal vezetnek. S bár e szerencsétlen időben a magyarországi piaristák rendjébe behatolt a világ szelleme, az e. m.-ben levő házaik eddig még mentesek tőle, — Szatmáron Vince-nővérek vannak, élükön egy mater; van továbbá 14 fogadalmasnővér, 11 másodpróbás és 4 elsőpróbás újoncnő, valamint 4 jelöltnő. Hivatásukat dicsére­tesen teljesítik. Lelkiatyjuk egy teol. tanár, elöljárójuk az egyik kanonok. A 30 kispapból 26 tanul otthon, a többi mint előbb. A föl­vételi vizsgálaton, ahol a pk. elnököl és a szentszék ülnökei is je­len vannak, főként oly ifjakat vesz föl, akik gimn. tanulmányaikat dicséretes eredménnyel elvégezték. A fölvettek az első két évben filozófiát, majd négy éven át teológiát tanulnak. Naponkint misét hallgatnak, vasár- és ünnepnap a szentbeszéden is résztvesznek. Tanulmányaik végeztével a pk. maga mellé veszi őket, megvizsgáz­tatja és szeme előtt vizsgálja őket; mindennap elmondja velük a kánoni hórákat, különböző hasznos tanulmányokkal foglalkoztatja és jó lelkipásztorokká törekszik alakítani őket. A szem. az egri érseki pénztárból és szem.-tól kapott évente bizonyos összeget, s ha ez nem lenne elég, a jobban javadalmazott pkök jövedelméből kelet­kezett fundus publicusból. Az utóbbi zavaros időkben az egri érsekség és szem. gyöngülése folytán a szem. javadalmazása nagyon ingadozóvá lett, a pk, iparkodik szilárdabbat szerezni. Külön szem, épület még nincs, a pki palota egy része szolgál erre; most tár­gyal az új szem. fölépítéséről. Az utolsó jelentés óta épült új templomok a beregszászín, kaplonyin és nagyszőllősön kívül: a lázári Sz. László tiszteletére, a csekei a Szentháromság, a sárosoroszi Sz. Anna, a dobosi Nep. Sz. János tiszteletére. Jelenleg munkában vannak: a jenkeí, kászo­nyi, mindkettő Sz. István kir. tiszteletére. Valamennyi főként a pk. költségén épült. Ezekhez járulnak ugyanazokon a helyeken emelt paplakok, valamint még a következő községekben: Papos, Vitka, Nevetlenfalu, Császlóc, Jánk, Fancsika, Színyérváralja, az alulírt pktől emelve. Az iskolák között kiválik szintén a pk. költségén a protestánsok között épített mátészalkai, kápolnával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom