Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
sok alkalmazására nincsenek sem alkalmas egyének, sem számukra való alap. Még ha lennének is, magasabb engedély nélkül nem volna lehetséges. Nem tudja megengednék-e a világnak jelen gondolkodásmódja mellett. Egyébként expoziturák létesítésével iparkodik a lehetségest megvalósítani. Utolsó jelentése óta a köv, jelenteni valói vannak, C) alatt mellékeli a szem. fölépítéséig kapott szentjobbi apátság adományozásáról szóló másolatot. A templomi munkálatokat már befejezte, utolsó jelentése óta új kanonoki stallumokat, szószéket, a fő- és egyik mellékoltárra új képeket, új húsz változatú orgonát vett a saját költségén, A pki palota egy szárnyát lakhatóvá tette, mivel azonban még a többi rész nem készült el s a meglevőben a szem, nyert elhelyezést, nem lakik benne, hanem a régi jezsuítaházban. Palotájába addig úgysem költözhetik be, amíg az új szem, föl nem épül, A sz- házakról a D) alatti mellékletben számol be. A kat. száma az e, m.-ben az ezévi névtár szt. 61.548. Ebben az évben kezdte meg a pk. az e, m, harmadszori vízitációját. — A teol, kanonok most személyesen tanít, A szerzetesek négy parókiat vezetnek, közülük 3 mint az előbbi jelentésben, és egy negyediket a minoriták Csicseren, — A pestiekkel és bécsiekkel együtt 35 növendéke van. A szem.-ra gyenge alapítványa miatt az utolsó 6 évben kb. 40, 000 papírfrtot fordított saját jövedelméből, — Kéri, hogy a vízitációt úgy végezhesse, mint eddig, négy év alatt az egész e. m.-ét; évente egy-egy megyét, Bereget és Ugocsát egy évben. Keltezés mint fent. Sk. aláírás. Az A) alatt mellékelt alapítólevélben a főkegyúri vonatkozású részek oldalt meg vannak húzva. B) melléklet. Kancelláriai taksa. Az egri e, m.-ben a Szentszék jóváhagyásával régtől fogva használatban van, a szatmári e, m. is elfogadta és 1806, dec, 10-én közzétette. In iudiciariís: a mandatis cítatoriis obvenium xrí 45, a mandatis compulsoriís xrí 45. — In gratiosis: a külső fórum számára harmadfokú akadály alóli felmentésért 1.) Magnates et praenobiles bene possessíonati, aureí 12, 2,) Nobiles possessionatí quidem, non tamen cum prioribus comparandi, aurei 6, 3,) Relíqui nobiles et cives, aurei 2. 4,) Coloni, R, flor. 4. — A dispens. simílibus quartí gradus sub No. 1.) collocati solvunt aureos 6, sub No. 2,} aureos 3, sub No, 3.) aureos 1, sub No. 4,)R, flor. 2. — A dispens. cognatíonís spirtualis 1.) aureos 4, 2.) aureos 2, 3,) aureos 1, 4.) R, flor, 1. — A dispens. promulgationum : mint az előbbi. D) melléklet. Az e. m,-ben levő egyházi kezelésű xenodochiumok, 1,) Xenodochium Beregszáziense. Néhány százada áll fenn, közben az akat. kezére került, a helvétek skolasztikusaikat és minisztereiket láttál el belőle, 1715-ben, amikor a kat, templomot a protestánsok kezéből visszavették, restauráltatott. Alapítójára