Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

natkozó kötelezettséget ezentúl a szatmári pk, egri érsek és kassai pk. együttesen kötelesek gyakorolni. 2.) Hogy a szatmári pk. iuxta Normales Resolutiones a pkség jövedelméből a Genera­lis Politico-Fundationalis Kasszába 10 %-ot, a Magyar Udv. Kamara pénztárába pro Fortificatorio szintén 10 %-ot, összesen tehát 20 ot köteles fizetni. 3.) A király magának s utódainak a m. kir. trónon fönntartja a káptalani javadalmak adományozásának jogát, a pk. csak prezentál, 1 Mivel a fölállításkor megfelelő templom és épületek nem álltak rendelkezésre, a kir, meghagyta a pknek a plébániatemplom kibővítését és felszerelését, valamint pki palota és szem, építését. Erre az első pknek adott segítségen kívül neki és utódainak — amíg az épületek el nem készülnek — a szent­jobbi apátságot adományozta. Az előd 2 a pki palota egy részét felépíttette, ahol most a kispapok laknak; a jelenlegi pk. pedig a saját és az apátság költségén a templomot már csaknem befeje­zett állapotba hozta, a palota fölépítését szorgalmasan folytatja s a maga idejében a szem. fölépítésére is lesz gondja. A kanonokok eltartásukat a Hevesben fekvő s az egri pk­ségtől elszakított birtokokból nyerik, amelyeket a király örök időkre nekik adott. Ebből középszerűen megélnek s a szükséges kápta­lani személyzetet (zenészek stb,) is részben ellátják. Segítség címén az egri érsektől és káptalantól is kapnak valamit- A sz. e.-at, mely egyúttal pl, templom is, néhány évvel előbb a város emeltette. Csak meg van áldva. Négy harangja s illő toronyórája van. A főoltár most készül, képe: a mennybemenő Üdvözítő, A templom felszerelése nem bőséges, de a szükséges megvan. Java­dalmazása: mint pl. templomot a város látja el, mint sz. e. Ugocsa és Szatmár megyékből a kir. tízedet kapja. Az e. m.-ben két sz. kir. város van, Szatmárnémeti és Nagybánya, mindkettőben főként akat. helvétek és gör. kat, élnek, úgyhogy Szatmáron csak 1264, Nagybányán 1792 a r. kat, száma. Öt szerzetesház van az e. m.-ben: piaristák Nagykárolyban és Máramarosszígeten, minoriták Nagybányán, szalvatoríánus ference­sek Kaplonyban és Nagyszőllősön, A piaristáknak Nagykárolyban, a ferenceseknek Kaplonyban parókiájuk van; erre vonatkozólag közvetlen a pknek vannak alávetve, Pksége területén van néhány szegényház, földesurak és városok kezelésében, Az e, m.-ben 72 parókia van és 17 káplánság. A templomok száma jóval nagyobb a parókiákénál, mert sok filíában is van templom. Huszonegy ilyen filiát sorol el. Mellékeli a névtárt, ebből láthatja Őszentsége, hogy mily nehéz az e. m,-ben a lelkipásztorkodás a legtöbb paró­kiához tartozó sok filia miatt; ezekben ugyan kevés kat, él, de állapotuk az akat. közt annál veszélyesebb. A r. kat. hívek száma 58.893, a többi — amely jóval meghaladja a kat. számát — hel­vét és ágostai; nagyszámmal vannak görög szertartásúak is, ruté­1 A 2.) pont nem szerepel az alapítólevélben. 2 Fischer István püspök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom