Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850

A sz. e.-ban a kánoni hórákat mindennap mondják, nagyobb ünnepeken énekelni szokták. A konventmiséket és votívmiséket a maguk idejében a kanonokok vagy a praebendatusok elvégzik. A kanonokok száma, mint minden nem érseki helyen, 8-ban van megállapítva. Mivel kettő már csaknem egy év óta üresedésben van, egy harmadik kanonok pedig állandóan Budán tartózkodik a kir. tanácsban és az egyházi bizottságban, csak 5-en vannak itthon feladataik elvégzésére. Az e. m.-ben még megmaradt kevés szerzetes, amennyiben lelkipásztorkodást folytat, a pki joghatóság alá tartozik. Nincs bot­rányt okozó szerzetes, de a karimában a szerzetesi fegyelmet mégsem tudják megtartani az egyének kis száma és öregsége foly­tán; leginkább áll ez az éjjeli vigiliákra. A kat. köznép az idők jelen válságához mérten, amikor fő­ként a nemesek és polgárok között az erkölcsi lazaság erősbö­dik, még eléggé a korlátok között marad. Fájdalommal kell meg­vallani, hogy amit az egyik oldalon a lelkek munkásai építenek, a másik oldalon a libertinusok bűnös példájukkal megingatják. Mivel az uralkodó képesítette a szerzeteseket a plébániai javadalmakra való beiktatásra és a szabad végrendelkezésre, ezért a pk. az ilyen kánonok alóli fölmentésre hatalmat kér, hogy a kir, rendelkezésnek való ellenállás miatt nagyobb bajok ne származzanak. Továbbá kéri, hogy miután a Szentszék egyes szerzeteseket a rendszabályok alól fölmentett és szekularizált, eze­ket világi papok hiánya miatt szükség esetén Rómába való új folyamodás nélkül plébániákra helyezhesse. Keltezés mint fent. Referátum. A kanonokoknál: buzdítandó a pk, hogy a praebendák a jog szerint betöltessenek. A főpapi ténykedések végzéséhez a kanonokok kis számára való tekintettel más papo­kat is vegyen igénybe. Fölösleges — mondja a referáló, hogy a Budán tartózkodó kanonoknak szükséges engedélyről szóljon, A házassági ügyek-, zsinat-, szem,-nál: „Contro questa ínondazione di novità non si puo oppore, che Dio colla sua onnipotente mano. La S. Congregazione non ha píú che contraporre, nulla servendo, né canoni, nè concilj, e sotto questi Statí converra adottare il sistema de' Propaganda, come in partibus infidelium . . . vígilanza instan­cabile e prudente in questo bisogno," A még úgy látszik nem til­tott vizitációk elvégzésére sürgeti a pköt. Mivel a pknek csak egy éve van a növendékek kíismerésére, a felszentelés előtti leg­pontosabb vizsgálatra buzdítja. A brugesi reláció egyéb császári ediktumok közt említi, hogy a feloszlatott házak szerzeteseit előnyben kell részesíteni a plébániákra való pályázásnál, hogy így a nekik járó fizetések megszűnjenek. Ebből látszik, hogy ott ez a rendszer elfogadott. A Propaganda felhatalmazásai között az osztrák államok püspökei számára ez a felhatalmazás nem található, a Bécsben Oszentségétől a megengedettek között sem, Ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom