Püspöki jelentések a Magyar Szent Korona Országainak Egyházmegyéiről 1600–1850
Pécs, 1789. február 26. Gr. Esterházy Pál püspök jelentése. 6 A kanonoki stallumok közül kettő 3A év óta üresedésben van, halál illetve áthelyezés folytán, jövedelmüket a császár átmenetileg a vallásalapba utalta. Ker. sz. János kisebb prépostságával, amely halálozás folytán megürült, ugyanez történt, A császár 8-ban állapította meg Magyarország sz. e.-inak kanonokszámát s így a pknek ezek szaporítására vonatkozó 5 év előtti reményei megszűntek. Az eretnekek és szakadárok megerősödése, az újonnan emelt imaházak és a szaporított akatolikus miniszterek a szentségek kiszolgáltatásában sokat elvontak, akik előbb a kat. pap lelki gondozása alá tartoztak. A kat. papok száma is emelkedett ugyan, új parókiák és helyi káplánságok fölállítása folytán, amelyeknek részben az eltörölt szerzetesházak vagyonából keletkezett alapból kell kapniok a javadalmazást. Ebben az e. m. ben 7 eltörölt ház van. A kat- hitre 61-en tértek át, A sz. e.-on és a városi plébánián kívül a külvárosokban még két plébániai egyház fog létesülni, miután már négy szerzetesházat töröltek itt el. Az e. m.ben a leányegyházak közül 17 anyaegyházzá lett. Helyi káplánság 12 létesült. A régi parókiák közül 18-an kaptak új káplánt. Szerzetesház még 8 van az egyházmegyében. A szem. épülete részint a papságra előkészülőknek, részint deficiens papok otthonául szolgál. A klerikusok mind egyházi ruhát viselnek, s négy éven át részben a pozsonyi, részben a pesti általános szem.-ban teológiát tanulnak ; azután az e. m.-be küldik őket s egy év multán, ha a pk, megfelelőknek találja őket, felszenteltetnek és fokozatosan előkészítik őket a lelkipásztorkodásra, hogy azután az e. m,-be szétküldjék őket. A szem, és a deficíensek házának alapítványát kir. adminisztrátorokra kellet bízni. A v. alap a kispapok számára évi 200, a deficiens papoknak 150 frtot fizet, A szegényházak alapjainak gondozása a pki joghatóságtól el van véve és világiakra bízva, A házassági ügyeket a szentszékektől teljesen elvonták és világiak ítéletére bízták. A konfraternitásokat kir, parancsra mind föloszlatták. Pécsett is, mint az ország más nagyobb helyein, meghonosították az Institutum Pauperum, Erről a keresztények alamizsnája útján elég nehéz a gondoskodás, meg lévén tiltva az utcán való koldulás. Az említett szegényintézmény neve: Congregatio Christíanae Caritatis, A pk, egyszer már egészen elvégezte a vízítációt s a parókiáknak kir, parancsra most folyó szabályozása után újra meg fogja kezdeni, E. m. zsinat tartását az uralkodó megtiltotta, tehát magánintelmekkel, a szószékről való buzdításokkal, üdvös példákkal iparkodik a pk. a lelkek üdvét előmozdítani. Az irodában az iratokért alig szednek valami díjat. 6 Két teljesen egyező példányban van meg e jelentés. Az egyik nagyon kicsinybetűs és rendkívül sűrű írású. Mi a nagyobb betűs példányt használtuk.