Adatok a főiskola történetéhez az 1917/18–1940/41-i tanévben

zetnek, sajátos jellege. Hajdú Tibor különös gondot fordított a főiskolai tanári utánpótlás képzésére. Nemcsak a hazai egyetemekre küldte azokat, akiket e hivatásra kiszemelt, hanem külföldi főiskolák rendszeres látogatását is lehetővé igyekezett tenni számukra. Növelte a katedrák számát is, a főmonostor nagyarányú bővítésére pedig új, tágas tantermeket, fizikai szertári mellékhelyiségeket létesített és nagy költséggel újra megszervezte a természetrajzi múzeumot. Az évkönyvvel kapcsolatban további tervei is voltak. Egy negyedévenként megjelenő folyóiratra gondolt, melynek csak egyik kötete lett volna a főiskolai évkönyv. Mindenesetre hatalmas teret nyitott volna ezzel a főiskolai tanárok tudományos irodalmi működésének számára. Szándéka volt megszervezni a bencés tanárjelöltek gyakorlati kiképzését is. E szerint növendékeink a szakvizsgálat letevése után nem kaptak volna önálló tanári megbízást, hanem egy-egy évig tapasztaltabb gimnáziumi tanáraink mellé beosztva, gyakorlatilag is készültek volna tanári hivatásukra. Oly gondolat volt ez, amely csak az 1924. évi XXVII. t.-c. életbeléptetésével lett egyetemes valósággá. Azonban 1918-ban már félre kellett tenni minden fejlesztési tervet, hiszen magának az országnak és vele a Rendnek is léte forgott már közeli veszedelemben. A nemzeti katasztrófát magát nem érte meg a főapát, a Gondviselés irgalmas volt hozzá : 1918 október 21-én magához vette. Akik résztvettek temetésén, halálukig érzik annak a sötét napnak döbbenetes emlékét. Igazi siralomház volt akkor Pannonhalma. A főapáton kívül még ketten, egy teológiai tanár és egy növendék feküdtek kiterítve, ők is az országszerte dühöngő spanyolnátha áldozatai voltak. A baj igen befészkelte magát a főmonostorba : volt nap, amikor vagy hatvan kispap szenvedett benne, a tanári karból is nyolcat támadott meg. Jött azután a forradalom, a «népköztársaság», Szent István birodalmának összeomlása és a kommunizmus. A főiskola e keserves időben is dolgozott, ahogy és amíg tudott. De 1919 március 21-e után a Renddel együtt rá is kimondották a halálos ítéletet, kitűzték a feloszlatás napját is. A tanári kar egy része lelkészi állást vállalt, mások külföldi bencés kolostorokba szándékoztak felvételt kérni, többen a rendi vezstőséggal az élükön itthon maradtak. Senki sem tagadta meg legszentebb meggyőződését. A növendékek kikapták végbizonyítványukat, irataikat és nagyrészt családjukhoz távoztak, vagy tizennyolcan azonban, főkép a megszállott vidékekről valók és a tanári vizsgála-