Sáfár Gyula: Hangulatjelentések Békés megyében a Kádár-korszakban - Múltidéző mozaikok Békés megye történetéből 5. (Gyula, 2011)

Tanácsa elnökének beszéde, amelyben bírálta az Erdély tör­ténete című kiadványt. Történelemhamisítással vádolta meg a magyar történészeket, valamint azzal, hogy „megpróbálják vitatni a békeszerződéseket, az államhatárokat”. Az 1987. március havi jelentés szerint a megye lakóit foglalkoztatták az ott elhangzott kijelentések, illetve a kapcsolódó Ceausescu- beszéd. Azok szövegét a román rádióból, az Előre című bu­karesti magyar lapból, illetve a megyei sajtó cikkéből ismer­ték meg az érdeklődők. A jelentésben közölték, hogy „nem fogadják el az emberek, hogy ez a támadás egy tudományos könyvtrilógiának volt köszönhető, s úgy vélik, hogy az Erdély Itörténete] c. könyv megjelenése csak ürügy volt a hazánk ellen román részről az utóbbi években megszaporodott támadások­nak államvezetői, pártfőtitkári szintre való emelésére”. Egy a jellegzetes vélemények közül: „határozott párt és kormányzati reagálást várnak az emberek, de kellő »mértéktartással és nem­zeti nagyvonalúsággal« kitétellel, s egyetértenek Horn Gyula elvtárs HÉT-beli nyilatkozatával.” 1988 februárjában „széles tömegeket késztetett vélemény- nyilvánításra”, hogy Ceausescut Lenin-renddel tüntették ki. „Miért kapta? - Kérdezik az emberek: a személyi kultusz bevezetéséért, a román nép alacsony szintű ellátásáért, az Er­délyben élő magyarok elnyomásáért, vagy a két ország közötti turistaforgalom megszüntetéséért?” A jelentés készítője a vá­laszt a kérdésekre szükségesnek tartotta, mivel Békéscsabán is „hallani olyan véleményeket, hogy lesz még nálunk Románia”. A lakosságot foglalkoztatta az erdélyi menekültek sorsa, „sok az aggódó vélemény”. A „buldózer-politika” ugyancsak nyug­talanította az embereket. „A Szovjetunió a szocialista tábor vezetője, miért nem tesz lépéseket a lenini nemzetiségi politika betartása és az emberi jogok védelme érdekében.” Az 1988. augusztus 28-i aradi Grósz-Ceausescu találkozót nagy vára­kozás előzte meg. Bár a „találkozó tényét” pozitívan fogadta a lakosság, „a Híradóban elhangzottakból úgy érezzük [...], nem sok igazán reményt keltő eredményről lehet beszámolni”. A 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom