Héjja Julianna Erika: Szép kötések nemes bőrben. Békés megye könyvkötészetének történetéből - Múltidéző mozaikok Békés megye történetéből 4. (Gyula, 2011)
költözött. Janecska (Jenei) rendszeresen dolgozott a csabai városi elöljáróság számára, a telekkönyvi hatóságnak csomagfedeleket készített. A kötéseken kívül naptáreladásról szóló számlái is fennmaradtak. Csereklei Dénes kőnyomó- és könyvkötőmester a szabadságharc után telepedett meg Szeghalmon, majd Csökmőre tette át vállalkozását. Unokája, Riegel Zoltán 1900-ban alapított szeghalmi nyomdája kiegészítő tevékenységként könyv- kötészettel, papír- és írószer-árusítással is foglalkozott, és ő adta ki a Szeghalom-Vidéki Hírlapot. A BÉKÉSI VÉGIIEK Halász Margit mintegy 1500 név szerint ismert XVI-XIX. századi könyvkötőre vonatkozó adatgyűjtéséből is kiderül, hogy a könyvkötőszakmában nagyon gyakori volt a mesterség több generáción való átörökítése. Sokhelyütt könyvkötődinasztiák jöttek létre. A szakmán belüli házasság természetes, évszázados gyakorlat volt. Ha több generáció űzte a mesterséget, az a szerszámkészlet mellett a megrendelői kör, a szaktudás és a technológiák átadását is elősegítette. Az özvegyek jogát a műhelyüket vezető legények vagy fiaik vették át, a kisebb műhelyeket a mesterek egyedül is vezethették. Békés megyében a Végh családtagok alkottak valóságos könyvkötő-dinasztiát, egy évszázad alatt kilencen lettek compactorok közülük. Az 1800-ban a debreceni könyvkötőcéh tagjává vált mezőtúri Végh István feltételezhetően az 1807-ben ugyanoda bevett József fivére vagy legalábbis közeli rokona lehetett. István egy ideig Szarvason, József (tl858) Békésen működött, előbbi élt rö- videbb ideig, 1842-ben 43 évesen halt meg. 24