Erdész Ádám - Kovács Tamás: A holokauszt Békés megyei történeteiből (Gyula, 2014)

Erdész Adám: Gyermekkor a holokauszt idején

nők, amelyeket állandóan nem is őriztek, ezek közé tartozott például a dévaványai vagy a mezőberényi. Viszont voltak olyanok — Orosháza, Tótkomlós, Mezőko- vácsháza -, amelyekben kínzások és más kegyetlenkedések történtek. Az őrség, a város, illetve község vezetésének szelleme alapvetően meghatározta a gettóbeli életet. A gyerekek felnőtt korban papírra vetett visszaemlékezéseiben legtöbbet a zsúfoltságra, a személyes szféra eltűnésére, az összezártság okozta konfliktusokra panaszkodtak. De a gettó még mindig kinek-kinek saját városában, községében volt. Itt még elég sok megvolt az otthoni tárgyakból, ruházatból és többnyire volt valamilyen élelem, vagy legalábbis volt esély a megszerzésére. A szülők számára sem okozott ez a helyzet a későbbiekhez hasonló vigasztalan kétségbeesést. Szegő György visszaemlékezéséből az derül ki, a gettóban eltöltött több mint egy hónap alatt megteremtődött bizonyos „otthonosság”. Igaz, a herényi szövőgyár és téglagyár helyén kijelölt gettó az emberségesebbek közé tartozott. Itt előfordult, hogy az ismerős csendőr megszólította a fiút: „Hogy van, Gyurika?” - „Köszönöm, jól” — hangzott az udvarias válasz. Sőt, egy másik katolikus barátjával együtt kiengedték misére. A gettón kívül szerzett hírek s a szolidaritás egy-egy gesztusa némi megerősítést is adott. A viszonylag gyors alkalmazkodásról többször is beszélt Szegő György. „Az alkalmazkodás — írta — az új meg új környezethez, az emberi élet fennmaradásának egyik fő biztosítéka. A rövid hat hét alatt, amelyet ott töltöttem, lassan hozzánőttem a gettóhoz. Nem szégyellem kimondani, bizonyos értelemben meg is szerettem. Megszoktam a százötven embert a csarnokban. Egy-két hét után már természetes volt, hogy egy födél alatt fekszünk le.”31

A megkülönböztető csillag, az otthon elhagyása, a gettóba kényszerítés újabb és újabb traumatikus élményt jelentett, de az igazi tragikus fordulatot az úgynevezett gyűjtőtáborokba való átszállítás hozta. A június 10-én Endre László és Baky László államtitkárok által Szegeden tartott értekezleten határozták meg a deportálás menetét a Békés megyét is magában foglaló IV. zónában.32 A Békés és részben Csanád—Arad—Torontál megyében összegyűjtött embereket a Békéscsabán és Szolnokon felállított gyűjtőtáborokba kellett szállítani. A gyűjtőtáborba szállításra június 16-a és 20-a között került sor. A békéscsabai gettót a vasúthoz közeli dohánybeváltóban alakították ki. A dohánybeváltó területén nyolc 42x15 méter alapterületű épület állt. Egy-egy szint egy légterű volt. Akinek a barakkszerű épületekben nem jutott hely, az kénytelen volt a szabad ég alatt elhelyezkedni. A 2200 csabai mellett Békésről, Csorvásról, Gyuláról, Mezőberényből, Orosházáról, Tótkomlósról és a szomszédos Csanád-Arad-Torontál megyei Magyarbánhegyesről

31 Szegő, 1999. 93.

32 Az értekezleten részt vettek a magyar és német zsidótlanító különítmények tagjain kívül az érintett szegedi és debreceni csendőrkerületi parancsnoksághoz tartozó városok polgármesterei csendőr- és rendőrtisztjei. Braham, 1997. II. 667.

67