Erdész Ádám - Kovács Tamás: A holokauszt Békés megyei történeteiből (Gyula, 2014)
Diósi Lajos: A holokauszt Békés megyei történetei elé
Kulturális intézmények, mint a mai konferenciának otthont adó városi könyvtár, az itteni szerkesztésű irodalmi folyóirat, egy-egy iskola is, odafigyelve, finoman alakítják a helyiek ismereteit és érzelmeit. Van szolidáris kisegyház. Tisztességes civil kezdeményezés akad, dr. Adler Ignác főrabbi utcát kap, szerény, de szókimodó emléktábla rögzíti a vele és közösségével történteket. Legendává, hőssé, mítosszá nem vált sem ő, sem senki a közösségből, az emlékezésnek népi-polgári rítusa nincs. Gyulán nincs zsidó közösség. El Pesten két egykori gyulai asszony, aki látta Auschwitz kéményeit, az utolsó végig Gyulán élt matróna már elment. Gyulai polgár az üldözöttek néhány 1945 után született gyermeke, családos emberek. Meghajtom a fejem előttük. Ha lehetne, hogy szóljanak ők is, sóhajtsanak és elmosolyodjanak, megosztanám velük a szót. Lassan negyedszázados a kapcsolatom a gyulai levéltárral. Ez az intézmény tárta fel az itteni, gyulai, és a Békés megyei vészkorszak alaptényeit. Tárgymentésre nem vállalkozhattak, helytörténeti gyűjteményt sem hozhattak létre, nem az ő feladatuk. De közöltek precíz interjút túlélővel, gondos gyűjtést az áldozatok nevéről, úttörő forrásokat egy helyhatóság (a gyulai) 1944-es irataiból. Az 50., a 60., és most a 70. évforduló méltó tartalmát Gyulán a helyi megyei levéltár hozta létre, idén a Magyar Nemzeti Levéltár részeként, azzal közösen. A konferencia nem hallatszik ki az utcára, nem fog legendát, mítoszt, rítust teremteni, nem formál hősöket, szenteket. Elég, ha hiteles, méltó, humánus-kulturált dimenzióba helyezi a vidéki, kisvárosi vészkorszak emlékezetét. Hetven év óta a politika, én úgy látom, retteg, nehogy a zsidóüldözés emléke „túldimenzionált” legyen. Önök a dokumentumok mentén dimenzionálnak, jó munkát kívánok! Dr. Diósi Lajos a Gyulai Zsidó Alapítvány elnöke IO
