Erdész Ádám: Békés megye története (Békéscsaba, 2010)
Az újratelepülés és az újjáéledés
-------CT ^ — a megye újranépesedése, a településhálózat létrejötte, az egyházak újraszerveződése nem hétköznapi gondok és nehézségek közepette ment végbe. A mostoha természeti viszonyok megnehezítették és megrövidítették az ide érkezők életét. A Körös és Maros vidékét először leíró tudós szarvasi pap, Markovicz Mátyás jegyezte le az 1740-es években, hogy annyi volt a szúnyog és vérszívó bögöly, hogy azok a mezőre elcsellengő marhát rövid idő alatt megölték. Július és augusztus között nappal hasonló okok miatt nem közlekedtek. Éjjel a ház ajtaja és ablaka előtti szalmatűz füstjével, a házban száraz marhatrágya égetésével igyekeztek elűzni „az őrjöngő szúnyogtömeget”. Ilyen körülmények között ismétlődtek a nagy járványok, árvizek, tűzvészek pusztították a népességet. Az 1738 és 1740 közötti pestisjárványnak csaknem 7 000 lélek, a vármegye akkori lakosságának egynegyede esett áldozatul. A sokféle természeti csapás között volt egy, amely valószínűleg egy indonéziai vulkán kitörése következtében sújtotta Európa és Észak-Amerika egyes vidékeit. A vulkáni hamu megváltoztatta az időjárást: 1816 januárjában hirtelen támadó jeges förgeteg következtében több ezer állat fagyott meg, és megfagyott egy huszárcsoport is. Ez volt az az esztendő, amikor „nem volt nyár". Minden nehézség dacára a 18. században megindult az elvadult természeti környezet kultúrtájjá alakítása.
