Erdész Ádám: Békés megye története (Békéscsaba, 2010)

A hódoltság kora

5. Egy dühödt tatár kezébe esém nagyobbik fiammal,

Kisebbik fiam más tatár kezébe ő édesanyjával,

Eképpen kell egymástól válnunk keserves sírással. ...

23. A négy esztendős kis fiacskámat igen oltalmazom,

Magam testemnek sebesedését csak semminek tartom,

Csak hogy fiamat megőrizhesem, arra van nagy gondom.

24. Mikor sok atyák s keserves anyák elhányták fiokat,

Maros vizének habzó árjára hányták fiokat,

Jiam megtartván, én nem követem ezeknek doißokat.

25. A dühödt tatár fiacskámat ölemből kivenni,

Hirtelenséggel a kis ártatlant kezdé vízbe vetni,

Hol szegényecske nagy fiuldoklással meg akara halni.

26. Ottan hirtelen torkomig való vízben beugortam,

Maros vízéből édes magzatom nehezen kihozám,

Amint szólhata, azt mondja vala: Ne hagyj édes atyám.

27. Atyai kegyes indulatomból biztatóm fiamat,

Ne fiélj szülüttem, bizony nem szánom érted halálomat,

Nem hagylak addig, míg el nem vágja a pogány nyakamat. ... 29. A Maros mellől ismét indulónk Gyula vára felé,

Ottan megszállónk egy szép sík mezőn egy folyóvíz mellé,

Én is leülék édes fiammal ő táborok közé....

35. Eleget kére szegény fejemet a dühödt pogánytól,

De csak azt mondá, hogy ki nem bocsát addig a markából, Míglen nagy summát bé nem hozatok országomból.

36. A pogány török kis fiacskámat megvevé a helyben,

Hogy látá lelkem tőlem válását, szála ilyenképpen:

q41d