Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)

Dusnoki-Draskovich József: Följegyzések Zsilinszky Mihály pályakezdéséről

presbiteri gyűlés megbízásából Zsilinszky (aki presbiter volt) írt erre egy választ, amelyben világosan előadta az egyházi békétlenség valós okait.32 Ezeket figyelembe véve érthetőbb, bogy 1 874-ben lemondott állásáról, miután idős, beteg édesapja is hazahívta: „Tanárságról családi okokból való lemondásom után, apám kívánságához képest - aki nekem a Körös-csatorna partján az Apponyi utcában házat építtetett s egy kis birtokot is vett a kígyósi határban — Békéscsabára mentem lakni, ahol Haan Lajos és Szeberényi Gusztáv vezetése alatt [az] egyházban csakhamar presbiterré választottak. Részt vettem az egyházi gyűléseken, és csak­hamar egyházfelügyelővé lettem.” Zsilinszky 1867-ben alapított családot. Július 14-én vette feleségül Haan Lajos csabai evangélikus lelkész és történész egyetlen leányát, Karolinát. 1874-ben járvány („hólyagos himlő”) szedte áldozatait Csabán, és szeptember 12-én a fiatal, 26 éves Karolina is elhalálozott - édesapja naplója szerint skarlátban. A következő év január 26-án Zsilinszky 58 éves édesapja, április 3-án pedig tízhónapos fia, Mihály is elhalálozott.33 Ügy tűnik, hogy Zsilinszky Mihály e magánéleti tragédiáin munkával, ak­tív közéleti tevékenység vállalásával próbált túljutni. Ezekben az években ki­bontakozott közéleti tevékenysége, és végül innen indult el politikusi pályája is. Bekapcsolódott egy megyei múzeum és — ennek kapcsán — egy társulat alapítása körüli eszmecserébe és szervező munkába. A körülmények is kedvezően alakul­tak. 1867-ben létrejött a Magyar Történelmi Társulat, amely forrásgyűjtő vidéki kirándulásaival, a Századok c. folyóirat elindításával is mintát adott. A Társulat a történettudomány művelése mellett a történeti ismeretek terjesztését jelölte meg feladataként. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1873. augusztus 13-án körlevélben fordult az ország törvényhatóságaihoz annak érdekében, hogy támogassák területükön tudományos és művészeti célú egyletek és múzeumok fel­állítását. Temesvárott már 1872-ben megalakították a dél-magyarországi történel­mi és régészeti társulatot, Nagyváradon pedig a Bihar megyei történelmi és régé­szeti egyletet. Mindkét társulatnak múzeum is köszönhette létét. Békés megye székhelyén, Gyulán a kezdeményezés érdeme Mogyoróssy Jánosé volt, aki 1868-ban fölajánlotta régiséggyűjteményét és könyvtárát Gyula város kö­zönségének, majd régészeti egyletet próbált alapítani, végül 1873 tavaszán Haan Antal itáliai műkincsekből álló gyűjteményének közadakozás útján történő megvá­sárlására tett közzé felhívást. Ekkor már a megye is felkarolta az ügyet, és az 1874. február 9-i közgyűlés kimondta egy megyei múzeum felállítását. Mogyoróssy és 32 Zsilinszky, 1874; EOL VIII. ZsM. Benka Gyula: Adatok, a miket Én tudok Zs. Mihálynak életéről..., valamint 1. a 2. jegyzetet! Zsilinszky máshol arra is utal, hogy a konfliktus a Pohl Dániel jegyző elleni mél­tatlan rágalmak terjesztésével indult. Zsilinszky, 1872. 59-60; Zsilinszky, 1901. 18-19. 33 Haan, 1971. 96., 100-101.; BéML IV. 426. 259. 1874. 541. Mivel az itt megadott, a Békés Megyei Levéltárban őrzött halotti anyakönyv félig szétporladt, Kovács Pál lelkész úrnak köszönöm a hiányzó ada­tok pótlását. (BEGyL Halotti anyakönyvek XI. kötete alapján.) Zsilinszky és Haan Karolina házasságából elsőként egy L.ajos nevű fiú született 1868. július 25-én, majd egy Amália nevű leány 1871. április 9-én, Mihály 1874. június 5-én. Karolina halálának okaként az anyakönyvben fekete himlő szerepel. 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom