Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)

Dusnoki-Draskovich József: Följegyzések Zsilinszky Mihály pályakezdéséről

belevegyítette a festésül használt színekbe”, sőt: „Szigorú erkölcsi nézeteinél fogva nem elégszik meg pusztán a tények boncolásával, leírásával és elbeszélésével, hanem ítél és méltatlankodik.”75 Zsilinszky mégsem kritizálja szubjektivizmusát és elméletének kérlelhetetlen determinizmusát. Megelégszik azzal, hogy utal a bíráló hangokra.

Zsilinszky egyik erőssége historiográfiai és történetfilozófiai tájékozottsága, fel- készültsége volt. A pozitivisták mellett a romantikus és a liberális történetírókat is jól ismerte, székfoglaló értekezéséből érdekes módon éppen a német historizmus (Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Humboldt, Ranke és Droysen) elméleti álláspontjának bemutatása hiányzik. R. Várkonyi Ágnes jogosan állapította meg, hogy korában az övé volt az egyetlen igényesebb, alaposabb historiográfiai tájékozódás, amelyben a pozitivizmus történetszemléleti elvei felismerhetők; tanulmányai mesz- sze kimagasodnak a kor magyarországi irodalmából.76 Hagyatékában megmaradt jegyzetei valóban azt tanúsítják, hogy írhatott volna egy nagyobb összegzést a 19. századi pozitivista történetírásról és történetfilozófiáról.

Historiográfiai érdeklődése vihette a magyarországi történetírás kutatása felé. Kisebb-nagyobb írásai jelentek meg Bonfiniról, Szerémi Györgyről, Verancsics Antalról, Székely Istvánról, Heltai Gáspárról, Virág Benedekről és Horvát Istvánról, tehát a 15. századtól a 19. századig bírt áttekintéssel e témáról. Emellett jó néhány életrajza (Kupeczky Jánosról, Ferenczy Istvánról, Haan Antalról, Munkácsy Mihályról, Wilhelm von Kaulbachról) tanúskodik az esztétika és a művészet iránti régi keletű vonzalmáról. Ügy tűnik, hogy fő erősségét az „élete és művei” típusú tanulmányok képezték. A művelődéstörténet folytatását is leginkább az ilyen tanulmányok jelentették: lelkészek és/vagy tudósok, tanárok és művészek életrajzainak sora. Végül egyre inkább foglalkoztatta a nacionalizmus és a nemzetiségi kérdés, különös tekintettel Magyarország sorsára. Ezt kéziratai és publikált tanulmányai egyaránt mutatják. Ide lehet sorolni Frantisek Palackyról írott értekezését is.77 „Teljesebb, szebb, igazságosabb, minden nacionalista elfogultságtól mentesebb képet azóta se alkotott magyar historikus a csehek nagy történetírójáról” — szögezte le R. Várkonyi Ágnes.78

1867 után Magyarországon is megindulhatott a történeti kutatás intézményesülése, szaktudománnyá válása. A történészképzés (egyetemi tanszékeken, szemináriumi rendszerrel) a modern forráskritika módszereinek oktatása (segédtudományok), ennek folytán a professzionalizálódás és specializálódás csak az 1880-as évek második felétől bontakozott ki.79 Mint láttuk, Zsilinszky elsősorban teológusi képzést kapott, így lényegében még autodidakta történész volt, aki az empirikus kutatással és informális úton (pl. apósával, Haan Lajossal együttműködve) sajá75 Uo. 25.

76 R. Várkonyi, 1973. I. köt. 208.

77 Zsilinszky, 1881 la.

78 Uo. 209.

79 Gunst, 2000. 197-205.

55