Erdész Ádám - Katona Csaba: A múlt felfedezői. A Magyar Történelmi Társulat és a Békés Megyei Levéltár 2008. november 7-i konferenciájának anyaga (Gyula, 2008)
Dusnoki-Draskovich József: Följegyzések Zsilinszky Mihály pályakezdéséről
Végül óvta, hogy ne tévedjen „ama absztrakt irányba”, mely a történelemből filozófiát csinál, mégpedig az „új, pozitív irány cégére” alatt, de valójában annak rovására, a konkrét, kézzelfogható egyedi jelenségek és a tények kutatását mellőzve. Tehát főként az általa akkor már csak Auguste Comte-epigonnak tartott Henry Thomas Buckle (és az amerikai John William Draper), valamint kevésbé — „a hármuk közül kétségkívül a legnagyobb történetírói tehetség” - William Edward Hartpole Lecky történetírására utal bíráló éllel, akik jelentős hatással voltak az ifjú Zsilinszkyre.46 Az autodidakta angol Buckle civilizációtörténete (History of Civilisation in England. 1—II. köt. 1857—61.), amely a szerző elhalálozása miatt torzó maradt, valójában figyelemre méltó vállalkozás volt, gyengéi a természettudományokat mintának tekintő, a társadalmi fejlődést természeti törvényekkel magyarázni kívánó, túl leegyszerűsítő pozitivista elméletből fakadtak. A hagyományos esemény- és politikatörténettel szemben egy más történetírás lehetőségét vázolja fel: „... ahelyett, hogy a tudomány fejlődéséről informálnának bennünket, és arról, hogy a tudomány terjedése hogyan érintette az emberiséget, [...] a történészek nagy többsége a legjelentéktelenebb és legnyomorúságosabb részletekkel tölti meg a munkáit: királyok és udvartartások személyes jellegű anekdotáival; véget nem érő áradatával annak, mit mondott az egyik miniszter, és mit gondolt a másik; és, ami mindennél rosszabb, hosszú beszámolókkal hadjáratokról, csatákról és ostromokról, amelyek [...] a mi számunkra a legteljesebb mértékben haszontalanok, mivel sem új igazságot nem tartalmaznak, sem olyan új eszközökkel nem szolgálnak, amelyekkel új igazságok lennének felfedezhetők. [...] Az emberi faj igazi története az értelem által felfogott tendenciáknak a története, nem pedig azoké az eseményeké, amelyeket érzékeink észlelnek.” ‘ Buckle tehát arra buzdította a történészeket, hogy irányítsák figyelmüket a tudomány, az irodalom, a művészetek, a hasznos felfedezések, és végül a népszokások és társadalmi viszonyok kifejtésére.48 Ezek között a tudomány, szélesebben a tudás, a művelődés, vagyis az értelmi fejlődés elsődlegességét hangsúlyozta. Volt ennek előzménye, a felvilágosodás (különösen Voltaire) hagyományának folytatásaként a francia és angol történetírásban erőteljesebb volt a kultúrtörténet, mint Németországban. Amikor Buckle a civilizációt alakító fő tényezőket a természeti környezetben, az éghajlatban, a talaj adottságaiban és a táplálkozásban véli megtalálni, akkor Montesquieu juthat eszünkbe. E szemlélet következménye lehet az is, hogy nem a jól ismert események, nem a királyok, főurak, nemesek, hanem a kultúra kiemelkedő képviselői — jórészt polgárok — játszanak döntő szerepet az európai társadalmak fejlődésében. Mivel az egyedivel és az individuális cselekvésekkel szemben a nagy összefüggések, az indukció útján nyert általánosítások és a tör46 Pauler, 1873. 239., 241. Zsilinszky Draper könyveit is olvasta, de feltehetőleg később. Jegyzetein nincs dátum: Draper „Európa szellemi fejlődésének történetéből”. EOL Vili. ZsM. 2. 68/7. cs. (4. d.). 47 Buckle, 1873-1881. II. köt. 51-52. Itt Romsics Ignác modernizált fordítása alapján idéztük a szöveget. Romsics, 2003. 28. 48 Breisach, 2004. 281. 47
