Erdész Ádám: Tények és üzenetek. A Békéscsabán, 2006. november 3-án tartott 1956-os konferencia előadásai (Gyula, 2007)

Fekete Pál: Kalászszedés

szer adtak surrantott levest. Ez azt jelentette, hogy belesurrantottak egy kis lisztet és belesurrantottak egy kis sót a vízbe. Amikor elég meleg, elég sós volt, akkor ki lehet osztani. Az „oszd meg és ural­kodj" elv alapján nemcsak a magyar társadalmat akarták megosz­tani, hanem még a rabokat is. Ennek kapcsán említem meg itt Déry Tibort és társait. Lehet, hogy az ilyen helyzetben... Sőt, en­gedjék meg, hogy új mondatot kezdjek. Az olyan kritikus helyze­tekben, amelyekben életről és halálról van szó, az életösztön min­dennél nagyobb úr. Ekkor nincsenek hősök, akik azt mondják, hogy őket nyugodtan agyon lehet verni. Mert van olyan testi kín­zás, van olyan rafinált módszer, amelyet az emberi szervezet nem bír ki, amelytől az emberi lélek egyszer csak megtörik. Evekig éltünk ezekben a tetves ketrecekben. Néha, amikor ki­vittek sétálni, azt mondták, csak az menjen ki a sétára, aki vissza is bír jönni. Közben fényképeket is csináltak - az egyik fénykép ma is megvan. Nem hiszik - amúgy is szép nagyfejű magyar vagyok -, de a fényképen össze lehet téveszteni egy húszesztendős, rossz igáslóval (48 kiló voltam). Ugyanakkor a váci börtönkórházban kiválasztott személyek éltek kiváltságos módon, többek között szegény Déry Tibor is, akinek a gerincét kettétörték. O tejeskávét ivott. Mi elfelejtettük a fehér színt, mert nem láttunk tejet éveken keresztül. írógépe volt bent, külön szobája volt, a felesége bejár­hatott hozzá. Az amnesztia idején, 1960-ban a fegyőrök súlyos bőröndöket cipelve mentek a taxihoz, és vitték a behozott holmi­kat. Ezért robbant ki Európa 20. századának legsúlyosabb és leg­nagyobb méretű börtönlázadása. A lázadás után kegyetlen meg­torlás következett. Hetekig verték az embereket, majd szétszórták őket különböző börtönökbe. Akikről úgy gondolták, hogy ezek nehézfiúk (ezekre hallgatnak), azokat olyan helyre tették el, hogy a világ sem tudott róluk. így kerültem Jászberénybe, ahol maguk a börtönőrök mond­ták sajnálattal, hogy ebben a cellában hatvan éve nem volt rab. A föld alatt volt, csicsogott a víz. Egyetlen szórakozásom az volt, hogy a börtönparancsnok lakásának udvara egy szintbe esett cel­lám parányi ablakával. A tyúkok ott kapirgáltak napközben, és

Next

/
Oldalképek
Tartalom