Erdész Ádám: Tények és üzenetek. A Békéscsabán, 2006. november 3-án tartott 1956-os konferencia előadásai (Gyula, 2007)
Gyarmati György: 1848 és 1956 kapcsolata
tot. Az volt olvasható, hogy „Petőfi, 1956." 16 De az is kérdés, hogy ugyanezen a napon honnét került elő már a délutáni tömegdemonstráció kezdetére hirtelenjében annyi nemzeti színű zászló, amiből nem kellett kivágni a „rákosista címert", mivel ugyanazon helyen eredendően is a Kossuth-címer volt - és maradt!? 17 A felkelőkkel szimpatizáló - vagy éppen az oldalukra átálló - magyar harckocsik (tankok) páncélzatán, lövegtornyának oldalán ugyancsak egymás után tűnt fel a Kossuth-címer. Ezekben a napokban a Kossuth-címer a legkönnyebben dekódolható ellenség/barát felismerő jelként „üzente" az utóbbit a harcoló bajtársaknak, a Molotov-koktéllal tankokra vadászó „pesti srácoknak", és a mondjuk éppen élelmiszerért sorban álló - civileknek is. S jelentette egyben a szabadságharc győzelmébe vetett hitet-reményt is. Ózdon, ahol a ledöntött szovjet emlékmű kifordult talapzatára másnapra Kossuth címert festettek, 18 nem ugyanazt jelentette-e, mint a fővárosban a „Csizma-tér", ahol a ledöntött Sztálin-kolosszus lábbeli-csonkjába egy méretes nemzeti trikolort illesztettek. Jelentése alighanem Magyarország virtuális „visszafoglalása", remélt felszabadulása volt. Ugyanebből ered, hogy a forradalmi gyász is demonstratív nemzeti külsőségeket kapott. Fényképek tucatjai tanúskodnak arról, hogy az elesett szabadságharcos fiataloknak addig is nemzeti színű lobogó volt a „halotti leple", amíg - többnyire a tragédia közelében - legalább ideiglenesen el nem tudták őket temetni. Micsoda lélekjelenlét és empátia kellett ahhoz, hogy midőn október 28-án - Herczeg Lajost, a református teológia hallgatóját halálos találat érte a Lónyay utcában, a helyszín melletti ház egyik lakója azzal a nemzetiszín szalaggal ékítette a corpust, amelyet az 16 Müüer Rolf-Sümegi György: Fényképek, 1956. Bp., 2006. Nevezett két munkatársamnak ezúton is köszönet a dolgozat elkészítéséhez nyújtott segítségért. :7 Háy Gyula író két nappal későbbi, október 25-i rádióbeszéde szerint „a nemzeti lobogó és a Kossuth-címer árnyékában mentünk a Petőfi-szobortól a Bem-szoborhoz, majd a Kossuth térre". In: A forradalom hangja, i. m. 74. 18 Erre Kiss József, a Borsod Megyei Levéltár munkatársa hívta fel a figyelmet. Köszönet érte.
