Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

I. fejezet: ÍRÓK A BUKÁS UTÁN - Megélhetési stratégiák

dálkodásnak nekifogó költő kezdettől állandó segítségre szorult. Jellemző mondat olvasható abban az 1849. novemberi, még bujdosása alatt írt levelében, amelyben először vetette föl feleségének a „kiköltözés", azaz Pest elhagyása és a gazdálkodás gondolatát: „Egy jó emberem meg ígérte, hogy ha árendálok, száz holdat megszántat első évben számunkra."

69 Visszarímel erre Erdélyi János tudósítása 1850 őszéről: „...láttam Vörösmartyt Baracskáról, hol most lakik, jővén be az akadémiai ülésre. Jó emberek között él; az öreg Pázmándy adott neki lakást, más barátai, ismerősei, ki egy, ki más segítséget, csak épen, hogy koldus ne legyen. Víg, a mint lehetett, de azért én, midőn sorsát megtudtam, elszomorodtam."

70 Amióta előkerültek és megjelentek Vörösmarty János családi iratai, még árnyaltabb képünk van arról a létfenntartási harcról, amelyet a költő szűkebb pátriájában, előbb (1850-1853) a Fejér vármegyei Baracskához tartozott Szentiván-pusztán, majd (1853 nyarától) szülőfalujában, Nyéken folytatott.

71 (A gazdálkodó írók életformája a II. fejezet A vidéki műhelyek című alfejezetében is visszatérünk, mint az alkotótevékenységet közvetlenül befolyásoló, meghatározó tényezőre.) Még a paraszti életformát szintén soha nem kóstolt Petőfiről is elterjedt, amint azt Vachott Sándor feljegyezte, az álhírtömeg egyik darabjaként: „P. S. ról azt hallottam, hogy szánt-vet, gubában és széles kalapban."

72 Noha természetesen Pest-Buda szívóhatása 1849 után sem szűnt meg (főként az új irodalomszervezetet kitöltő, fiatal pályakezdők révén), a középgenerációból sokan húzódtak vidékre; elsősorban a honoráciorok, azaz a nem nemesi értelmiségiek, akiket nem támogatott családi birtok, vagyon és/vagy kapcsolatrendszer. 09 VÖM 18. 222. 70 ErdLevII. 23. 71 Zsoldos (kiad.) i. m. Vörösmartyra, a (rossz) gazdára 1. még Boross i. m. Ï. 271-273. 72 Vachott Sándor levele Erdélyi Jánoshoz; Pomáz 1850. márc. 28. = ErdLev II. 17.