Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)
I. fejezet: ÍRÓK A BUKÁS UTÁN - Túlélési taktikák
mes regényfáról, amely a jobb időben annyi édes gyümölcscsel táplált köztünk szívet, lelket, ízlést; egy újabb remek a magyar regény halhatatlan nagymesterétől!" 53 A magyarországi publikálás (mégoly furcsa) lehetősége Jósikát szinte „megélhetési író"-vá tette, literatúránk egyik nagy robotosává, aki 1854. december 1 -jei levelét azzal zárta, hogy: „...még 24 lap regényt szeretnék ma lependerít ni", és 1862-ben látogatójának, Vadnay Károlynak elmondta, hogy „...soha egy nap sem ír kevesebbet, mint három órát." 54 1861 végéig összesen 59 kötetnyi munkát adott ki itthon: 50 kötet regényt, 5 kötetnyi novellát, 3 kötet népszerűsítő történetírást és egy kötet értekező prózát. A félszáz kötet regényből azonban 1865-ig, Jósika életében már csak két mű jelent meg németül: A szegedi boszorkányok (Pest 1854; Die Hexen von Szegedin, Würzen 1863) és a Második Rákóczi Ferenc (Pest 1861 ; Franz Rákóczi IL, Pest-WienLeipzig 1862); mindkettő felesége fordításában. Ezen a módon Jósikának - bár az emigrációban is vállalt politikai feladatot (1859-ben a Magyar Nemzeti Igazgatóság sajtóirodáját vezette) és soha nem léphetett többé hazája földjére - sikerült megmaradnia a magyar irodalomban. Annak minden lélektani és egzisztenciális előnyével és (mint a IV. fejezetben látni fogjuk) recepciótörténeti hátrányával együtt. Jámbor Pál kultúraközvetítő feladatra vállalkozott párizsi emigrációjában. A tisztesen középszerű papköltőnek fölöttébb rosszat tett 1848 előtti pályáján, hogy a Budapesti Híradó és a Honderű jobb híján - Zerffi Gusztáv kritikáiban őt igyekezett Petőfi ellenében kijátszani. A forradalmat lelkes költeményeivel támogatott, Hiador néven publikált poéta kitűnően tudott franciául, ezért párizsi megtelepedése után (1852. augusztus) csakhamar francia színművek fordításával jelentkezett a Nemzeti Színháznál, jelesül Szigligeti Ede titkárnál, aki ki is fizette honoráriumait a közvetítő, 55 Új Magyar Múzeum [a továbbiakban: ÚMM] 1853. 261. 54 Jósika i. m. 145. és Dézsi Lajos: Báró Jósika Miklós, Bp. 1916. 360. Az utóbbi idézve: Jósika Miklós Emlékkönyv, szerk. Szajbély Mihály, Bp. 1999. (Jósika Miklós és az 1848-as emigráció I.) 1 7.
