Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)
I. fejezet: ÍRÓK A BUKÁS UTÁN - Túlélési taktikák
nista, Erkel Ferenc és a két Doppler-fivér, Károly és Ferenc szerzetté. A háromstrófás bordal kéziratának végén, utalva a felhívásra és annak el nem utasítható voltára, ez áll: „ (Gróf Ráday színházigazgató kívánatára.) " A lapszegélyen, végig a vers mellett, ceruzával: „Gyűjteménybe nem való." Ugyanazon a lapon olvasható a H. K. [ = Hollósy Kornélia] emlékkönyvébe c. kilencsoros költemény, 1857 májusából, ahol az Erzsébet címszerepét is eléneklő operadíva olasz műsorára allegorizálva, Itáliáról írt: „S hogy láncza csörgését ne hallja / Énekkel űzi bús neszét..." Az opera partitúrájából és a nyomtatott szövegkönyvből azonban a Köszöntő kimaradt; sőt, ezek áttanulmányozása után az sem bizonyítható, hogy a zenésítés elkészült és elhangzott az előadáson. Verseinek 1867. évi gyűjteményébe (a magyar királykoronázás után) felvette ugyan, de - lelki tusájának újabb jeleként - „körülbástyázta"; utána közölte a H. K emlékkönyvébe allegóriáját, majd a szintén Hollósynak írt A bujdosót; az Összes költemények kötetét pedig A walesi bárdokkal zárta le. Bajza idézett idegenkedése az állami hivatalvállalástól bízvást kiterjeszthető az alkalmi, reprezentatív feladatokra is, nem érvényes viszont a közvetlen megélhetési kényszerre: Arany szalontai munkáját a járási szolgabíró mellett (1851/51), Vajdáét a Földbecslési Hivatalnál (1851-1854) tudomásul vették. A megtorlás előli menekedés reális lehetősége volt az emigrálás. Erre egyrészt Törökország irányában adott volt az alkalom, másrészt a forradalom népszerű, mintát adó politikai (Kossuth, Szemere stb.) és katonai vezetői (Bem, Guyon stb.) szintén ezt a megoldást választották. íróink közül a fiatalok, családot még nem alapítottak és számottevő pályát még be nem futottak fontolgatták az önkéntes számkivetést. Álláspontjukat az akkor 22 éves Vajda János így összegezte: „Igen fiatalok voltunk, epedők a kaland és nem köznapi pálya iránt, azon kívül részemről kivételesen terheltnek éreztem magam (...) Minden ok amellett szólt, hogy a törökföldre menekülőkkel menjek..." 48 Vajdát végül a betegség akadályozta meg az emigrálásban. 4 * Egy honvéd naplójából = VJÖM IV 352.