Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

Személynévmutató

Békés vármegye 1849. augusztusi helyzetét, ami­kor - Arany János szavaival - „az egész forradalom utoljára ottan összpontosult", a 150. évfordulón, 1999-ben a Világostól - Aradig című, Gyulán tartott emlékülés idézte fel az érdeklődők számára. Mivel az iménti idézet kiegészíthető azzal, hogy ugyanakkor a magyar irodalom színe-java szintén megfordult itt, a megemlékezés egyszersmind számos kutatási felada­tot is kijelölt a szabadságharc leverését követő, az utol­só (Mezőberényben írt) Petőfi-vers és Az ember tra­gédiája közé ékelődő évtizedet illetően. Az emlékülés ösztönözte az irodalomtörténész szerzőt arra, hogy az 1850-es évek néhány szociológiai, irodalomszer­vezési, életrajzi kérdését újra felvesse vagy megfogal­mazza. Mekkora volt a magyar literatúra vérvesztesége 1849-ben és a következő években? Szerzői jogi tör­vény híján, milyen túlélési taktikákat és megélhetési stratégiákat alakítottak ki íróink az abszolutizmus korában? Mi lett a sorsa a reformkor nemzeti jelkép­nek számító, kulturális közintézményeinek, az irodal­mi élet kereteinek? Milyen volt a pest-budai szerkesz­tőségek és a vidéki, magányos műhelyek mindennapi élete? Milyen feltételrendszer közepette kezdhetett al­kotni az új író-nemzedék? Hogyan hatott mindez a bő évtized stílustörekvéseire, műfaji kísérleteire, né­hány írói életpálya alakulására? A kérdések megválaszolása közelebb vihet ben­nünket - a legendák és a leegyszerűsítések helyett ­nemzeti önismeretünk e nagyfontosságú korszakának jobb megismeréséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom