Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)
III. fejezet: AZ ÁBRÁZOLÁS LEHETSÉGES IRÁNYAI - Az allegorizálás kérdéseiből
vesztetek, tudjatok remélni."), és szinte vadásztak a felségsértő meg a külpolitikát érintő utalásokra. Ilyen volt „a kérődző állatok" szövetsége, a környező, apró népek után sorra kerülő szövetségesek említése (I. Miklós cár 1852 áprilisában tett látogatást Bécsben) vagy a sima állú ifjonc kitétel, amely persze a fiúnak nevelt Dalmára vonatkozott, ám a közönség akár a 22 éves Ferenc Józsefre is érthette. Ezen az áron azonban megmaradtak egyfelől azok a szóvisszhangok, amelyeket csakis a magyar és rendszeresen olvasó-néző publikum érthetett. Oldamur avar kagán végszavai Kölcsey Parainesisét idézték fel (akár Dalma kihúzott uralkodói jelmondata a hazáról); Dalma IV. felvonásbeli monológjában felvillant a Mózes-metafora és - friss idézetként - Tompa Mihály alább említendő, híres allegóriájának, A gólyához c. versnek egyik fordulata: „... két hazát adál az eszterágnak [= gólyának]..." 54 Másfelől megmaradt az alappéldázat: a török-tatár-avar ellentét. Az előbbi szövetség (a zsarnok Disabul török királynak Kubláj az első vezére) a Bach-korszak közértésében „osztrák—orosz" paktumot jelentett, 55 és a nézők természetesnek vették az avar-magyar azonosságot is. (Más kérdés, hogy a mitizálás és az allegorizálás inkább kioltotta, mint segítette egymást: a Dalmát lB58-ig játszották, irodalmi értékei nem tudták tovább műsoron tartani.) Hogy mindez nem utólagos történészi (re)konstrukció eredménye, azt a két másik Jókai-dráma példázata tanúsítja. Noha a „török-tatár" mint ellenség a Dózsa Györgyben szintén felbukkan (a II. felvonásban, a Költő egyik énekében) és megvannak az idézetek-szóvisszhangok is (a „Táncoljatok hazám nemesei!" Sárosi Gyula Farsangi dalának refrénjére emlékeztetett, S zápolyai társait gúnyoló szövege pedig - „Halljátok ezt, urak? nem viszket-e / Egy kissé a nyakatok körül?" - Petőfit, a nyomtatásban még meg sem jelent, de kéziratban terjedt Dicsőséges nagyurak... c. versét idézte) 54 E szövegpárhuzamokra a kritikai kiadás jegyzetírója, Solt Andor hívta fel a figyelmet: JKK Drámák 1., 826. és 828. 55 Ilyen értelemben használta Lisznyai Kálmán is az Új palócdalok (Pest 1858) - egyébként ott szervetlen - ciklusában (Balassa Bálint börtöndalai török fogságban), amikor „Török-tatár" ellen kívánt harcolni, szabadulása után (168.).
