Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

I. fejezet: ÍRÓK A BUKÁS UTÁN - Eredmények és adósságok

Megőrizte és új műfajokra terjesztette ki a nagyromantikát (Vörösmarty Mihály, Jósika Miklós, Szigligeti Ede), kialakította érzelmesebb, biedermeierbe hajló, napi olvasmányigények kielégítésére alkalmas változatát (Bajza József, Vachott Sándor); világlátásában pedig érvényesíthetett neopanteista törekvéseket (Vajda Péter, Czakó Zsigmond), byroni világgyűlöletet és tépettséget (Petőfi Felhők-ciklusa, Czakó). Mindenekfölött azonban érvényre juttatta az irodalmi népiességet és annak triászát (Petőfi, Arany János, Tompa Mihály). Noha a magyar irodalmi romantika átfogó, minden műfajra kiterjedő monográfiája még megíratlan, annyi bízvást állítható, hogy irodalmunk a goethei értelemben vett világirodalomnak is része lett. Az évtized elején Vörösmarty Mihály verse áll, A Guttenberg-albumba (1839), amely 1840-ben valóban megjelent magyarul és németül, gr. Mailáth János fordításában Braunschweigben, a könyvnyomtatás feltalálójának szentelt emlékalbumban. Az évtized végén pedig a Gedichte von Alexander Petőfy [!] c. Kertbeny-fordításkötet, amely Heinrich Heinének ajánlva éppen akkor jelent meg Frankfurt am Mainban, 1849 júliusában, amikor Petőfi örökre eltűnt szemünk elől a fehéregyházi ütközet utáni menekülés zűrzavarában. Megőrzendő érték, eredmény volt tehát bőven, nem lehet az utókornak csodálkoznia azon, hogy a polgári nemzetté váláshoz ennyire kötődött romantika (régiónk egészéhez hasonlóan) a nemzeti stílusirányzattá vált. (Ennek alapján beszélt Gyulai Pál a XIX. és Horváth János a XX. században Petőfi és Arany életműve kapcsán „nemzeti klasszicizmus"-ról.) A romantika megőrzése, klasszifikálódása azonban már az 1849-et követő évtized következménye, sok vonatkozásban kényszermegoldása. Ugyanakkor látnunk kell, melyek voltak azok a tematikai, műfaji, stiláris kérdések, amelyek megoldása 1848-ig az organikus fejlődés során még váratott magára, és amelyek megválaszolása szintén az 1850-es évekre maradt. Példának említsük meg az epikai nagyforma bizonytalanságát (elbeszélő költemény - versesregény — regény), a műfaj-hierarchia csúcsára emelt romantikus tragédia hiányát (ezt a funkciót egyelőre az 1848. március 15-i