Kerényi Ferenc: „Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás”. Az irodalmi élet néhány kérdése az abszolutizmus korában (Gyula, 2005)

II. fejezet: AZ IRODALMI ÉLET ÚJJÁSZERVEZŐDÉSE - A vidéki műhelyek

Új hasábot hányunk a zsarátra, És regélünk rég történteket: Hű szerelmet, bút, tündérvilágot, Pajzán tréfát, óriási harcot, Melyben egy nagy nemzet vérezett. — (Otthon, Csesztve 1849 és 1852 között) E baráti társaságoknak kialakult szokásaik - mondhatni, rítusaik -, műfajaik, csoportmitológiáik voltak. Nemcsak az együttlét megannyi alkalma, de a helyzethez illő, bennfentes köszöntők írása, versek és rajzok rögtönzése, parodisztikus frazeológiájuk is a reformkorból, az udvarházi klasszicizmusból és a kollégiumi diákköltészetből öröklődött.

125 Noha a finnyás irodalomtörténet-írás ezeket a verseket (még Arany János legutóbbi kritikai kiadásában is külön kötetbe helyezve) csak mintegy függelékben csatolta az életműhöz,'

26 semmi okunk kivenni azokat az idő- és értékrendből. A nagykőrösi tanári kar valóban tele volt tollforgatókkal: jobbnál jobb stílusparódiák, „lerántások" születtek Arany, Szász Károly, Mentovich Ferenc és mások tollából. Itt van például Arany („egy bocskoros poéta") Alkalmatosságra írott versek c. költeménye Szilágyi Sándor disznótora alkalmából (1856), amely a protestáns halotti búcsúztatók paródiája, s mint ilyen, megszólaltatja az „elhunytat" is: Ha valami éjjel paplanodban korog, Az én lelkem lesz az, amely ott kucorog; Az lesz, mely a legszebb női társaságban Egyszer csak megröffen hátul a nadrágban. De nem, megbocsátok, jó keresztyén módra, Hiszen hol találnék ily méltó utódra! 125 A reformkori előzményekre 1. (Pest megyei példákkal) Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867), Bp. 2002. 167-190. 120 AJÖM VI. Zsengék. Töredékek. Rögtönzések, s. a. r. Voinovich Géza, Bp. 1952.