Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

HUSZADIK SZÁZADI MOZAIKOK

Az értelmiségi szerepvállalás régen és a jövőben Békés megyében Abban, hogy a török hódoltság utáni, többé-kevésbé lakatlanná vált Békés megyében részben a helyben vagy a környéken maradókból és az egyre növekvő számú, sokfelől érkező szlovák, német, magyar telepesekből közösségként is működőképes, az emberi együttélés igazgatási, rendészeti és erkölcsi normáit elfogadó és alkalmazó községek, illetve mezővárosok lettek, melyek kiépítették alapvető intézményeiket, iskoláikat és a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó, egyre inkább okszerű mezőgazdasági tevékenységet folytattak, meghatározó szerepük volt az elhivatott, úttörő és meggyőző erejű, felkészült értelmiségieknek - akik a kornak megfelelően papok és egyházi tanítók voltak. A legjobbakat közülük áthatotta az emberszeretet, a közjó szolgálatának elkötelezettsége, a folytonos népnevelésre törekvés. Neveltek és oktattak az iskolában, de a szószékről, temetéseken, keresztelőkön is; minden alkalmat megragadtak a felvilágosító munkára az agrárismeretektől az egészséges életmódig. Tudták, hogy egy-egy közösségnek, falunak ismernie kell múltját, természeti adottságait azért, hogy a jelent és jövőt célszerűen tervezhesse. Ezért számos pap és tanító írt honismereti munkákat, segítve az új közösségek kötődését, kohéziós erejének növelését. E közösségépítő értelmiségiek nemcsak fizetésre dolgoztak, és nem voltak figyelemmel a munkaidőre. Szolgáltak, mégpedig hűséggel és áldozatkészen: nem egy közülük fényes pályát futhatott volna be Nyugat-Európában (többük Jénában, Lipcsében, Göttingában is tanult) s mégis inkább vállalta az alföldi magyar sorsot, az itteniek szolgálatát. Az id. Tessedik Sámuel evangélikus lelkészként a XVIII. század közepén Békéscsaba egyházi és községi rendszabását készítette el, s ezzel - úgymond - „a sok fejet egy kalap alá szorította". Az igen szigorú rendszabásokat keményen végre is hajtatta. Folyamatosan látogatta a családokat, s jól felépített beszélgetésekben nevelte-oktatta híveit. Az iskolákat is állandóan látogatta, a tanítók munkáját figyelő szemmel kísérte. Öt évig élt Csabán, mégis olyan tiszteletet vívott ki a kemény kézzel megregulázott lakosságtól, hogy ha az emberek meglátták, levett kalappal álltak mindaddig, amíg el nem tűnt a szemük elől. Hasonló szerepet töltött be párhuzamosan Szarvason Markovitz Mátyás evangélikus lelkész. Egyházi és községi szabályzatban - melyet ő is kemény kézzel tartatott be - még a tisztaságra, a betegek célszerű ellátására és az ésszerű