Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS

Wesselényi Miklós politikai pere és az 1839-1840. évi országgyűlés Az 1830 táján összesűrűsödő kihívásokra (párizsi forradalom, lengyel felkelés, 1831-es magyar jobbágylázadás, a minden lényeges közjogi, gazdasági, társadalmi kérdést felvető ún. operatumok megyei tárgyalása) reagálva fokozatosan bontakozott ki a magyar polgári átalakulást, a polgári szabadságjogokat és tulajdonviszonyokat először kis lépésekben, majd növekvő intenzitással támogató magyar reformmozgalom. Nem volt könnyű dolga: a megyegyűléseken és országgyűlésen szinte kizárólagos jogosítványokkal rendelkező fő- és köznemesség nagyobb része meggyőzésének sokéves, konfliktusokkal teli küzdelmet igénylő feladatai mellett szembesülnie kellett a bécsi abszolutista kormányzat lényegében szimplán negációs, minden haladást elutasító, a nagy francia forradalom óta hatalmát rettegve féltő, terméketlen politikájával. E retrográd politikának erős eszköztára volt. Az országgyűlésen mozgósíthatta az alsótáblán a konzervatív-aulikus megyei követeket; ha az oppozíció, a reformerek mégis kiküzdöttek egy-egy törvényjavaslatot, következhetett a jórészt kormánypárti, főispánokból, főpapokból, vezető kormánytisztviselőkből álló főrendi tábla vétója; ha netán ott is átment a reformerek valamely fölterjesztése, még mindig ott volt az uralkodói elutasítás lehetősége. Mindeközben érdemi sajtó nem létezett, volt viszont erősen kézben tartott cenzúra. A reformerek számára tehát létkérdés volt a beszűkült alkotmányos játéktér biztosítása. Döntő volt a megyei autonómia, azaz a megyei közgyűlések autonómiája, s az ott és az országgyűlésen gyakorolt szólásszabadság, az országgyűlési követek választásának és utasításának szabadsága. Fegyverként szolgálhatott alkalmanként az országgyűlés adó-, illetve újonc-megajánlási joga; a megajánlást feltételekhez szabhatták a megyei követek az alsótáblán. Nem véletlen, hogy Metternich már 1811-ben szívesen felszámolta volna Magyarország alkotmányosságát: soha nem mondott le a Magyarországot is magában foglaló, centralizált és abszolutista Habsburg Birodalomról. Az első nagy összecsapásra a reformerek és a kormányzat között az országgyűlésen 1833-1834-ben az ún. örökváltság körül került sor. A reformerek a szabad paraszti életforma lehetőségét kívánták - a nemesség és a jobbágyság közötti érdekegyesítés jegyében - lehetővé tenni a kormányzat heves ellenállása kíséretében. Bécs a megyei nemesség fellegváraiban, a megyékben támadott: a tanulatlan nemességet lázította azzal, hogy a reformellenzék sarkalatos jogot, a nemesi, földesúri tulajdon kizárólagosságát támad-