Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)
Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS
A RÁDAY-ÜGY, 1839 1834-1835 fordulóján éles fordulat állt be a bécsi kormányzat magyarországi politikájában: az udvar visszatért a nyílt abszolutizmushoz, amelynek lényegét tökéletesen fejezte ki Klemens Lothar Metternich kancellár álláspontja: ha a közjó úgy kívánja, a kormányzat a törvényeken is túlléphet... 1 Ehhez a politikai fordulathoz I. Ferenc halála és V Ferdinánd trónra lépése szolgáltatott alkalmat, de az egyre erősödő magyar országgyűlési ellenzék, a magyarországi reformmozgalom elleni fellépésben szerepet játszott a nemzetközi támogatás ígérete is: I. Miklós orosz cár a teplitzi találkozón tette egyértelművé, hogy szövetségese számíthat Oroszország segítségére politikai céljai eléréséhez. Metternichék a magyar ellenzék pozícióinak megrendítésére tettek kísérletet. Mintegy nyitányként Erdélyben is, Magyarországon is politikai, koncepciós per indult báró Wesselényi Miklós ellen, részint azért, mert az erdélyi országgyűlés naplóit - a cenzúrát megkerülve - kinyomtatta, részint pedig a Szatmár megyei közgyűlésen elhangzott szavaiért: „a kormányzat rút jobbágyvédő álarcot öltve szívja 9 millió ember zsírját és megakadályozza a jobbágyok tulajdonszerzési jogát". E gondolataiért a bárót hűtlenségi váddal illették. A pert - csakúgy, mint a XVIII. században Martinovicsék perét - végig Bécsből irányították, független bíróságról szó sem esett, a per lefolyása közben az országgyűlésben is számos törvénysértés történt. A cél egyértelműen a reformellenzék megfélemlítése és a szólásszabadság felszámolása volt, hiszen az ellenzék fő fegyvere Bécs és az aulikus főrendek szorításában valamint a sajtószabadság hiányában - a szólás szabadsága és a megyei közgyűlések autonómiája volt. Wesselényi elítélésével e fegyvereket ütötték volna ki az ellenzék kezéből, hiszen a precedensértékű per után a továbbiakban bárkit perbe vonhattak volna közgyűlési vagy országgyűlési beszédekért. Ily módon a kormányzat kritikája is lehetetlenné vált volna, hiszen a vád állásfoglalása szerint kormány és király azonos, és így aki a kormányzatot támadja, az főbenjáró bűnt, felségsértést követ el. Érthető, hogy 1835-ben a magyar országgyűlés alsótábláján az ellenzék kemény jogvédő, sérelmi politikai harcot indított. Balogh János barsi követ az országgyűlésen, nyilvánosan ismételte el Wesselényi pert előidéző szavait, mire a kormányzat őt is vád alá helyezte. A feszült helyzetben már-már az or' Andics Erzsébet: Metternich és Magyarország. Bp., 1975. 44.
