Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS

csongrádi adminisztrátor személye az oppozíció soraiban általános megdöb­benést keltett: nem volt más, mint Károlyi György gróf, aki Széchenyi barátja­ként, kiterjedt birtokai és kapcsolatai révén az ellenzéknek sok jó szolgálatot tett. O volt az 1838-1839-es „kormányfordulat" első ismertebb megtévesztett­je, aki Pálffy Fidél leváltását és az új vezető kormányférfiak ígéreteit elegen­dőnek tartotta a pálforduláshoz. Átállása nagymértékben gyengítette az ellen­zéket, mivel az amúgy is egyre erősödő mérsékelt szárny hitét erősítette: a „megújuló" kormány jelentős anyagi reformokra kész, s cserébe „csak" az éles és a kormány tekintélyét veszélyeztető jogvédő harc mérséklését kívánja. Igen veszélyes gondolatkör volt ez: egyes, bármikor leváltható személyek bizony­talan ígéreteire adja fel az oppozíció a reformmozgalom létét, jövőjét és eset­leges sikerét szavatoló jogorvoslat kemény követelését. A tárgyalások Mailáth Antal és Károlyi György közt már 1838 decembe­rében megkezdődtek. Károlyi a megbeszélések és levélváltások alapján maga folyamodott adminisztrátori kinevezésért, utalva arra, hogy Csongrádban, Szatmárban sokat segíthet a kormányzatnak. Mivel József nádor a „reményte­lenek" közé sorolta Csongrádot (Klauzál Gábor megyéjét), végül is ide kapott Károlyi - Mailáth ajánlására - kinevezést. Mailáth kiemelte: a kinevezést a nádor is támogatja, s ha Károlyi esetleg visszaélne a bizalommal, akkor sem veszt sokat a kormány, mert Csongrád ellenzékibb már nem lehet. 43 Nos, Ká­rolyival Csongrádban nem vesztett, de közvetlenül nem is sokat nyert a kor­mány. Az országgyűlési követ Klauzál lett, aki megyéje ellenzéki utasítását az országgyűlésen Deák elsőrendű támogatójaként képviselte. Mindenesetre Károlyi lépése - a reformkor legnagyobb országgyűlési csatája előtt! - szakí­tás volt korábbi önmagával, akkor is, ha adminisztrátori bemutatkozó beszé­dében leszögezte: polgár és tisztviselő lett egy személyben; korábbi szabad­elvű politikáját összeegyeztethetőnek tartja az adminisztrátori funkcióval. 44 Az idők változásának jeleként kell megemlíteni, hogy ezúttal a kormány­zat már - ilyen még nem volt - a főrendiházban sem érezte magát teljes biz­tonságban. A nádor aggodalmait már érintettük. Mailáth Antal pedig felség­előterjesztésben szögezte le, hogy a fennálló rend nem számíthat hosszú élet­re pozitív, jól megalapozott jogi védelem nélkül, mely feladat az erőteljes, feltétlenül lojális, érvelni tudó főrendi többségre vár. Utalt arra, hogy az ellen­zék befolyást akar szerezni - a fiatal regalista mágnások egy részének meg­nyerésével - a főrendeknél is. Ennek ellensúlyozására kérte, hogy az uralko­dó az országgyűlés időtartamára szabadságolja az állami szolgálatban álló mágnásokat. 45 Ugyanakkor Mailáth elérte, hogy jó néhány ellenzéki mágnás 43 Uo. 1839:266. u Bártfai Szabó: i. m. I. 103. 45 1839. május 1. MOL Kane. ein. 1839:523.

Next

/
Oldalképek
Tartalom