Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

LEVÉLTÁRÜGY

házhoz sem jutott volna.) A fáradt, mindennapi gondokkal küszködő ember bizony hajlamos az önmagába zárkózásra. De ezen túl is, a levegőben van ma a „kaparj magadnak" szemlélet; miért pont a levéltáros lenne - sajnos - kivétel alóla? Igen ritka ma országszerte a „népben, nemzetben", teljes szakmában gondolkodó fő. A demokratizmus nélküli centralizmus hosszú időszaka után (amikor is ilyen kérdésekben is illett a felsőség útmutatására várni) éveknek kell eltelniük - a valóban és általánosan vállalt demokratizmus légkörében! -, amíg elhiszik az emberek, hogy érdemes és eredménnyel kecsegtető a saját beosztás körén túlmenő, „testületi" ügyekkel foglalkozni. Szerep jut itt a levéltárak egyre fokozódó atomizált helyzetének is. A tanácsi irányítás előnyeit valamennyien elismerjük: azóta ugrásszerűen javult anyagi-személyi ellátottságunk, ám párhuzamosan nőtt az intézményeink közti „távolság" is. A levéltárak ma döntően nem egymásra és szakmai központjukra figyelnek, hanem közvetlen felügyeleti szervükre, annak óhajaira, célkitűzéseire - s ez természetes annál is inkább, mivel a minisztériumban a levéltárügy céljaira, az égető és központilag vezérlendő feladatokra (restaurálás, mikrofilmezés, országos forráskiadvány-sorozatok) a minimális összegeket sem tudják biztosítani. A levéltárak egymástóli távolodását, elszakadását személyes, baráti, jószomszédi kapcsolatok, együttműködési készség ellensúlyozhatnák, de ez korántsem jellemző, ha van is rá néhány szép példa. A levéltárak személyi állománya örvendetesen felfutott, sok az új - s azon belül sajnálatosan rövid ideig körünkben maradó - arc. Ez sem segíti az összetartozás érzésének kialakulását, erősödését. Az egyesület itt valóban sokat tehet jól szervezett szakmai kirándulások, összejövetelek, vitafórumok rendezésével - ha jól átgondolt programja át tudja törni az említett bezárkózottság gátjait. Ma egyelőre ott tartunk, hogy a Levéltári Szemle a konkrét cikk-, tanulmányírási felkéréseire általában választ sem kap... A testületi szellem alappillére - valóban - a tagok fő vonásokban azonos szakmai képe. Mi a ma levéltárának, levéltárosainak teendője, mit tervezzünk, és mire tegyünk hangsúlyt? Évek-évtizedek óta e körül folyik a vita, hol nyíltan, hol elfojtott és időnként kitörő indulatok formájában, munkaértekezleteken és az eszmecsere spontán, oldottabb légkörű fórumain is. Mivel jómagam is sok ilyen tárgyú vitán vettem részt, a tárgyalóasztal hol egyik, hol másik oldalán ülve, megkísérlem a saját szakmai képem rögzítését - az említett viták ismeretében remélve, hogy e kép nem áll egyedül a szakmában. A levéltárak munkájának egyre erőteljesebb komplexitása nem kérdéses. Gyűjtő-területi munka (az iratkezelés ellenőrzése, selejtezések elbírálása, iratok levéltári átvétele), levéltári selejtezés-rendezés, segédletek készítése (a jelenleginél sokkal informatívabb formában), a kutatók kiszolgálása - újabb kutatási igények ébresztésével, amint azt Buzási János igen helyesen írja, ügyfe-