Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

LEVÉLTÁRÜGY

tenném viszont: a védett magánlevéltár fenntartójával köthessen a közlevéltár szerződést arról, hogy amennyiben a fenntartó hajlandó szakképzett levéltárost alkalmazni, és nyilvánossá tenni a kutatást, vagy bizonyos idő elteltével anyagát tartós letétként, vagy ajándékként közlevéltárba adja, akkor levéltára fenntartásához kapjon államsegélyt. A védett levéltári anyag átrendezését, selejtezését csakis közlevéltári (hatósági) engedéllyel tenném lehetővé: ez 1989-ben még szerepelt a tervezetben, a jelen koncepcióban már nem (?). Ami a közlevéltárak felügyeletét, a struktúrát illeti: elvileg egyetértek a Budapest Főváros Levéltára álláspontjával, miszerint a levéltárügy tartozzon a parlament alá (hiszen nemzeti érték, illetve részben önkormányzati levéltárak felügyeletéről van szó). Mások is javasolják ezt, ám aligha lesz ebben a parlament partnerünk. Marad a kormány, és én e mellett voksolok, mert ennek van némi realitása. Az ugyanis (Varga János egykori szellemes hasonlatával élve) nem indokolhatja, például a levéltárügy egészségügyi tárca alá rendelését, hogy az egykori kolerajárványok iratai ma a levéltárakban vannak... A szaktárcához adott felügyeleti jog tehát nehezen fogadható el. (Ugyanakkor hozzá kell tennem: Nyugat-Európában van ugyan példa a parlamenti, kormányfői és a kormányfelügyeletre is, az esetek zömében a kultusztárca a főhatóság, illetve a neki alárendelt nemzeti levéltár.) Itt említem meg, hogy 1989-1990-ben, az akkori koncepció is, a hozzászólók zöme is a központosított modell mellett érvelt. Mára a valódi önkormányzatok működésével és az alkotmányos jogelvek változásával nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzeti érték védelmét más, közvetett úton kell biztosítanunk. A közlevéltárak anyagának használatánál az 1989-es tervezet jobban és pontosabban fogalmazott, mint a jelenlegi. A szerint a közérdekű adatok nyilvánosak, ugyanakkor a személyes adatok védelme is alkotmányos jog. A kutatások engedélyezése nem lehet egyéni döntések függvénye. Ezért a jogos magánérdekek, a védelemre szoruló személyes adatok pontosan definiálandók és törvényben rögzítendők. Minden 30 évet meghaladó korlátozásnak - legyen ezek száma minél kevesebb - konkrétan és tételesen meg kell jelennie a törvényben, a korlátozás időhatárával együtt. Azzal nem értek egyet, amit Varga János 1989-ben Nagykőrösön mondott, hogy a levéltárak csak korlátozásoktól teljesen mentes anyagot vegyenek át, azaz ne vállaljanak felelősséget a korlátozások betartásáért, a személyi jogok és az államtitok védelméért. Ez alighanem kivihetetlen, és helyesebbnek tűnik kimondani, hogy a levéltár teljes és lezárt évfolyamokat vegyen át, és ezen belül az iratok átadója a kutatás szempontjából időlegesen korlátozott iratokat elkülönítve és pontosan megjelölve adja át; így nem a levéltárosokra hárul a mérlegelés. Az érintett iratok visszatartása, sőt esetleg évfolyamok visszatartása az irattárakban értéket veszélyeztetne. Végül (ez sem szerepel a koncepcióban) a korábbi TÜK