Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS

tizedek óta Magyarországon élt, közelről ismerte a magyar politikai életet, annak vezető személyiségeit, törekvéseit, gyökereit. Az 1830-as években észlelte az országban általánossá váló reformvágyat, s Bécset igyekezett - a belpolitikai nyugalom érdekében - rugalmasabb, a feszültebb pillanatokban az ellenzék egyes kívánságainak taktikusan engedő, realistább, a párbeszéd lehetőségét megőrző álláspontra hangolni. Mint az uralkodó család tagja természetesen nem azonosult a reformerek kívánságaival, de bizonyos törekvéseikkel szemben nem volt érzéketlen.

3 Bécsben régóta alig leplezett bizalmatlansággal szemlélték működését, megengedhetetlen mértékig engedékenynek és erélytelennek tartották. Wesselényi perével kapcsolatban az 1835. július 6-ai főrendi ülésen fejtette ki a nádor nyilvánosan nézeteit: utalt a szólásszabadság szükséges korlátjaira, az uralkodó iránti köteles tiszteletre, de Wesselényi szatmári beszédét nem tartotta felségsértésnek, hanem csak enyhe büntetést érdemlő izgatásnak; azaz, a főrendi ház elnöki székéből kérdőjelezte meg a bécsi utasítás alapján eljáró királyi ügyész vádját. ' Az alsótábla sérelmi feliratát a főrendek többségével együtt ő sem engedte át, de az uralkodót igyekezett a kihívó politika feladására, a per megszüntetésére rávenni - eredménytelenül.

5 Az országgyűlés után újabb kísérletet tett: levélben szorgalmazta Pálffy Fidél gróf kancellárnál a per törlését. Az 1836 októberében hozott, Metternich és Pálffy nézeteit tükröző királyi döntés kudarcra ítélte a kísérletet.

6 A nádor ezzel két tűz közé szorult. A döntés után fokozott lojalitással volt kénytelen a perek vitelével, az újabb perek indításával kapcsolatos bécsi leiratokat továbbítani az illetékes magyar hatóságokhoz, sőt Metternich és köre bizalmatlanságát leszerelendő, időnként rá is kellett licitálnia a leiratok szigorára. Bécs rokonszenvét így sem érte el, a magyar aulikusok is bizalmatlanok voltak vele szemben, viszont a magyar ellenzékben sokan, akik nem ismerték a kormányzat döntési és végrehajtási mechanizmusát, benne látták a törvénysértések szerzőjét.

7 Mindenesetre a nádornak s a kormánykörökben hozzá hasonlóan gondolkodóknak - az oppozíció demonstratív ellenállása s a kormányzat tehetetlensége mellett - szerepük volt abban, hogy az agresszív abszolutizmus átfogónak tervezett támadása végül is nem lett a magyar ellenzék szempontjából tragikus következetességgel végrehajtva. 3 így pozitív szerepe volt abban, hogy a magyar nyelv államnyelvvé tételéért folyó több évtizedes mozgalom Bécs ellenére országgyűlésről országgyűlésre, ha kis lépésekkel is, de eredményesen közeledett célja felé. Vö. Szekfű Gyula: Iratok a magyar államnyelv történetéhez 1790-1848. Bp. 1926. 146. 4 Trócsányi Zsolt: Wesselényi Miklós. Bp. 1965. 362. 5 Uo. 373. 6 Uo. 376. 7 MOL Regnicolaris levéltár. Takáts Sándor hagyatéka (a továbbiakban: Takáts-hagyaték), 8219/n. (Besúgó jelentés, 1839. március 28., Pest.)