Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN

zőtúrnál tervezett 3 átmetszésben segítsen, ellenkező esetben kilátásba helyezték, hogy békési területen vezetik el a Köröst; ugyanakkor a hosszúfoki átvágást pedig Békés nem kezdte el, s ezzel éveken át gátolta Bihar munkáit, mire Bihar fenyegető levelet írt: ő végrehajtja a felső Sebes-Körösön a rendezést, s elhárítja a felelősséget, ha Békést elönti a lezúduló víz... De megesett az is, hogy a szeghalmiak által épített gátat Csökmő alatt a csökmőiek átvágták. Mindkét megye a saját községeit védte, azaz Békés szerint célszerű, Bihar szerint káros volt a nevezett töltés... 1844-ben pedig nagy árvíz öntötte el Gyulát, s amint ez sokszor történt a magyar vízszabályozások történetében, lendületet kapott a munka. A megyei közgyűlés 1844. márciusban kemény szavakkal leckéztette meg a lakosok közönyét, illetve a lassú és eredménytelenül folyó rendezési munkákat. A megye még egyszer megpróbálkozott a régi úttal: a kormányzattól igyekezett pénzt szerezni, utalva Békés igen nehéz helyzetére, mely szerint a feljebb már szabályozott vizek rá zúdulnak. Az ügyben a Helytartótanács Zichy királyi biztos véleményét kérte, aki leszögezte, hogy Békés helyzete valóban súlyos, ám ennek okát keresse csak önmagában; %em dolgozott párhuzamosan Araddal és Biharral, s most ébred fel, amikor közvetlen a veszély. Ehhez annyit tegyünk hozzá, hogy Békés, melynek területén a Körösök és a Berettyó alsó szakasza terült el, nyilvánvalóan jóval kedvezőtlenebb helyzetben volt, mint déli és keleti szomszédjai. Ugyanakkor a megye sem tette meg mindazt, amit önerőből is meg kellett volna tennie. A birtokosok nem ismerték fel önérdekeiket, s a költségeket messze felülmúló későbbi hasznot sem. A feudalizmusban élve áldozatnak, privilégiumaik sérelmének látták azt, ami eminens érdekük lett volna. - Másrészt a királyi biztosság sem állított ki magáról jó bizonyítványt azzal, hogy 1829-től 1845-ig képtelen volt a Körös-völgyi munkálatok racionális megszervezésére, Békés megye erőteljesebb megmozdítására s a folyók alsó szakaszán folyó - legfontosabb - munkák kemény kezű vitelére. Igaz, ehhez központi pénzekre is szükség lett volna, márpedig Bécs a pénzt a megyéktől várta, A megyék a kormányzatra, az a megyékre várt, az ingyen jobbágyi közmunka pedig - volt már erről szó - csak tűzoltás jellegű munkákra volt elegendő. A bűvös körből kilépni csakis az érdekeltek összefogásával, közös teherviseléssel és a feudalizmuson túlmutató munkaszervezéssel lehetett, amint ezt az Arad megyei nagy sikerű Malomcsatorna Társulat is példázta. A társulati gondolat meggyökerezését a reformországgyűlések is elősegítették. Az 1840:X. tc. nemcsak azt mondta ki, hogy a vizek folyását befolyásoló műtárgyakat csakis törvényhatósági engedéllyel lehet építeni, hanem azt is, hogy több birtokos által végrehajtandó vízrendezéseknél a többségi határozatnak ellenszegülni nem lehet, s a költségeket a birtokokhoz, illetve a haszonhoz arányítva kell viselni; az ellenkezőktől megvonták a feudalizmusban