Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN

Az eredeti iratokat és jegyzőkönyveket hol a fel- hol az alperesek kapták meg, s hónapokig ültek rajtuk. 1817-ben még csak egyetlen úriszéki ülésen volt túl a dolog; a felperesek a tanúvallomások meghitelesítését kérték, az alperesek pedig a felperesi bizonyítást szorgalmazták, s nem fogadták el a felperesi tanúkat stb. Ekkor Vidovich Mihály már nem prefektus, el is költözött bihari birtokaira. A Helytartótanács 1817 novemberében helyesen látta: a pert azért húzzák úgy el a megyénél, azért duzzad egyre, mert így nehezebb elintézni. 1818-ban azért nem sikerült a pert a megyei törvényszéken tárgyalni, mivel a felkért bírák kellő számban nem jelentek meg. - Csaba 1820-ban kénytelen volt védelmet kérni Omaszta elnyomása ellen, vagy Lehoczky Antal biztoskénti kirendelését kérte, vagy egyenesen királyi biztost kívánt. Ekkor már Rosthy Albert az alispán, s ő sietette az ügyet, mivel már a megyei igazgatás hitele is közszájon forgott. 1822-ben aztán meghalt Omaszta István anélkül, hogy hivatalosan elmarasztalták volna (11 évvel a nagy megyei vizsgálat után...). 1823ban még felperesi tanúk hitelesítésével bíbelődtek (már azokkal, akik még éltek). A Helytartótanács sürgette az ítéletet, időnként határidőt is szabott, amit a megye nem teljesített. Igaz, közben a tanúvallomások száma 800-ra (!) emelkedett. Az ítélet végül 1830-ban született meg, nyolc évvel Omaszta halála után. A megyei törvényszék a vádak zömét igazolva látta, de a csúszópénzeknek csak kisebb részét tudta bizonyítani. így Vidovichon - a perköltségen felül - csak 7 aranyat, 50 frt-ot és 75 juh árát vették meg, a 4500 frt-on túl, amit vesztegetésként kapott. Párhuzamosan a bíróság eljárást javasolt Schneé uradalmi inspektor ellen is a kétezer frt-os „ajándék" miatt. A csabai nép sanyargatása, a verések és visszaélések miatt csak a perköltség fizetése volt a büntetés. Ez ellen az ítélet ellen is'fellebbezésnek volt helye, méghozzá birtokon belül. így folyt tovább a dolog „a maga útján"; a végét nem is sikerült fellelni, meglehet, hogy elfeküdt, elfelejtődött. 1844-ben a Helytartótanács visszaküldött egy „nagy" úrbéri pert - lehet, hogy ez volt a lezárás (az iratot nem találtuk meg). Esetünkben a lényeg az, Omasztáék bizonyos bűnössége ellenére, jogi csűrés-csavarással, halogatással, jogi furfanggal évtizedekig lehetett a nyilvános elmarasztalást gátolni. Az ítélet után pedig következhetett a fellebbezések és további huzavonák áradata. A bűnösök pedig büntetlenül haltak meg. A nagy pernek mégis megvolt a maga jelentősége Csaba szempontjából. Erősítette a jobbágyokban, a mezővárosban az úrbéri terhektől való szabadulás vágyát, ami elvezetett az 1845-ös örökváltsághoz. Említsük még meg: a fiúk sokszor nem követik az apák példáját. Omaszta István fia, Zsigmond Csaba nagyra becsült liberális értelmiségije lett, aki kezdeményezte a csabai kaszinó létesítését, okszerűen gazdálkodó, elismert ügyvéd volt, a megyegyűléseken a liberálisok egyik vezéralakja, 1848-ban országgyűlési képviselő.