Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)
A MEGYÉK VILÁGA A REFORMKORBAN
Az állatállomány Zemplénben Az adózók állatállománya a dicalis összeírások szerint 1812-1838 közt erősen csökkenő tendenciát mutat. Úgy látjuk, a kimerülőben lévő földek és a feudális gátak miatt kialakuló válság Zemplénben az állattenyésztésben is mutatkozik (34. táblázat). Látható, hogy mindegyik állatfaj létszáma erőteljesen csökken. Az 1828as megyei dicalis, illetve országos összeírás megyei adatainak összevetése pedig arra utal, hogy az ökrök, tehenek, meddők, tinók és borjak együttes számát, valamint a sertések számát csaknem azonos értékkel vették fel a két összeírásban, a dicalisban azonban a lovak kb. felét és a juhoknak több mint a felét eltitkolták. Tegyük hozzá: az országos összeírás megyei adatsoraiban is érvényesült - mint ismeretes - az állami adó csökkentésének céljából történt aláértékelés! A számok tehát aligha jelentik az állatállomány tényleges számát, az jóval több lehetett. Az állatállomány részbeni eltitkolása a hegyes-erdős megyében nem volt nehéz... A tendencia azonban így is érzékelhető: csökkent az adózók állattenyésztő kedve. Ez országosan is így volt a reformkorban a marhatenyésztésben, de éppen ellenkezőleg a juhtenyésztésben, ahol országosan emelkedő volt a tendencia. 151 Zemplénben a kevés legelőre egyre erőteljesebben hajtották a szaporodó nemesi uradalmi birkákat, jórészt kiszorítva onnan az adózók juhait. 152 A dicalis összeírásokból kiolvasható a Zemplénen belüli kisebb területek állattartási helyzete is. A hanyatlás általános, de egy-egy kerületben adódnak az átlagtól többé-kevésbé eltérő, hullámzó adatok (túl az összeírási hibákon, az egy-egy évben valószínűtlenül kis számokon, illetve adathiányon), így az ökrök esetében feltűnő az, hogy az általános tendenciával ellentétben 1828 után számuk nő a helmeci, sztakcsinyi kerületben. A legtöbb ökröt az alsó és középső részeken lévő szerencsi, homonnai, helmeci, illetve a felső részeken elterülő papinai, zsalobinai kerületben találták. A tehéntartásnál kiemelendő, hogy 1828 (a mélypont) után általánossá válik a tartási kedv lassú növekedése, ami azonban nem jelenti az 1812-es számok elérését; kivétel a homonnai kerület, ahol azt is túlhaladták. A borjak esetében végig csökkenő a megyei tendencia, de ezen belül 1828 után némi emelkedést látunk a szerencsi, a gálszécsi, a homonnai és a göröginyei kerületben. A lóállományban is a hanyatlás a fő „irány", de az újhelyi kerületben nőtt 1812 után is (kivételes eset ez) a lovak száma, majd 1828 után stagnált. 151 Galgóczi, 1855. 321., 340. 152 Erdmann Gyula: Lónyay Gábor és a zempléni ellenzék az 1830-as években. Bp. 1975(Bölcsészdoktori disszertáció. Kézirat. Egyetemi könyvtár).
