Erdész Ádám - Á. Varga Gyula: Történelem és levéltár. Válogatás Erdmann Gyula írásaiból (Gyula, 2004)

Az 1839-1840. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS

ció után - mint már tárgyaltuk - terjesztették fel a rendek a feliratot. Hosszú alkudozás után a Deák és mások által ajánlott 22 ezer újonc helyett, már a megbékélés jegyében 38 ezret ajánlott az országgyűlés. Az uralkodó 38 500-at kért, 500-at a forma kedvéért alkudott le az országgyűlés. A szolgálati idő tíz év maradt, bár Deákék hosszan küzdöttek a nyolc évre csökkentésért. A kötéllel való katonafogás helyébe a sorshúzás lépett s az egész eljárást részletesen szabályozták. A magyar és határőr ezredek magyar vezényleti nyelvét már az országgyűlési többség sem támogatta.

73 A tárgyalás során Deák általános leszerelési indítványt tett 1840. február 12-én kerületi ülésben, ami alsótáblai határozat is lett, ám a törvénybe nem sikerült belefoglalni. Deák beszédében azt kérte, hogy az uralkodó hathatós közbenjárásával eszközölje ki az európai hatalmasságoknál az általános „lefegyverkezési rendszert". A hatalmas seregek leszerelésétől Deák a népek békességét, jobb létét remélte. Csapás Európára - mondta - az a védelmi rendszer, amely béke idején is roppant seregeket tart el országonként, s sok-sok munkáskezet von el a hasznos munkától... Ha e rendszer fennmarad, úgy járhatnak a hatalmak - folytatta anekdotázva Deák -, mint a gyáva lovag, kit nehéz páncélzata nyomott agyon. Deák gondolkodásmódjának újszerűsége, problémaérzékenysége itt úttörő irányt vett: hasonló javaslatot (tudtunkkal) akkortájt senki sem fogalmazott meg. Azt a javaslatát is elfogadta az alsótábla, hogy a kormányzat béke idején használja a katonaságot közmunkákra - a rómaiak példáját követve. A katonatartás kérdése már 1832-1836-ban is országgyűlési téma volt. Akkor országos választmányt küldtek ki, amely 1839-ben be is terjesztette munkálatát.

74 A munkálat tárgyalásakor az alsótábla humánus és erkölcsi szempontokból is elvetette a katonák jobbágy- és polgárházakban történő elszállásolásának régi és sérelmes, az adózókat nyomorító formáját és kaszárnyaépítéseket kívánt. Elvetették Deákék a katonaság ellátásának természetbeni adó formájában történő lerovását is; ez az ugyancsak régi és igazságtalan rendszer azokat terhelte, ahol katonákat szállásoltak be; a terheket növelte az, hogy a katonasági ár messze a piaci ár alatt állt. Egykor ez a rendszer előnyös volt az adózókra, de időszakunkra már rendkívüli ráfizetés okozója lett. A rendek hajlandók voltak kárpótolni a kincstárt adóemeléssel, de a vita elnyúlt, s bár az alsótábla kész volt a gyors alkura, a kormányzat miatt az ügy a következő országgyűlésre maradt; új bizottságot rendeltek ki.

75 Az 1838. évi hírhedt pesti nagy árvíz után a rendek örültek, hogy a kirá71 Vö. Deák követjelentése - Deák: i. m, 267., Irományok IV 323-, 339., 469- sz. (fel- és leiratok). 74 Irományok III. 129. sz. Deák követjelentése - Deák: i. m. 268. 75 Uo. 271., Irományokll. 40., 84., III. 195-6. sz.