Erdész Ádám: A magyar függetlenség jelképe. Békés megye 2002. évi ünnepi Kossuth-konferenciájának előadásai (Gyula, 2002 [2004!])

Erdmann Gyula: Kossuth Lajos szerepe és jelentősége a reformkor 1840-es éveiben

•kormány betiltotta az alapszabály nélkül működő egyleteket, amire megyei ellenállás volt a választ. 1846-ban kifulladt a moz­galom, de a tagság megvolt és Kossuth is dolgozott; ekkor már a programalkotás és a pártalapítás lett a cél. Előbb azonban még két momentumról kell szólnunk, melyek­nek a programalkotásban is szerepük volt: először is Kossuth és a centralisták ellentétéről. A centralisták (Szalay, Eötvös, Trefort, Lukács Móric, Csengery) és a hozzájuk köthető Kemény Zsig­mond, Madách Imre a feudális megyerendszert csökevénynek tekintették és sürgették a parlamentnek felelős kormányt (amit persze Kossuth is akart, de a beszédet róla még korainak vélte), a megyei követutasítások felszámolását, a törvényhozás centra­lizálását. Egyébként a polgári reform fő elemeiben egyetértettek Kossuthtal. Pulszky szerint Kossuth fújta a riadót, a centralisták közben megírták a jövő zenéjét. Ez annyiban fogadható el, hogy Eötvösék foglalták össze a legalaposabban és tudományos fel­készültséggel a polgári átalakulás elvi alapjait és lényegét. De „zenéjükben" számos olyan motívum is megszólalt, melyet a leghatásosabban és nem egy esetben elsőként Kossuth adott elő. Kossuth ismerte a nemesi vármegyék működési bajait, írt is ezek­ről többször a Hírlapban, de az autonóm megyéket mégis fontos bázisnak tekintette az abszolutizmus elleni harcban. Először a megyét kívánta népképviseleti alapra helyezni, s ezt követhette a felelős kormányzás. Eötvösék feleslegesnek vélték a megyei önkormányzatot, s helyette valódi települési önkormányzato­kat kívántak. A vita megegyezéssel végződött: Kossuth prog­ramba vette a felelős kormányt, a centralisták pedig elfogadták a megyei önkormányzatokat. A döntő különbség egyébként ab­ban állt, hogy Kossuthnál már előtérben állt a függetlenség és az abszolutizmusellenesség, míg Eötvösék egy pillanatra sem tekintettek a Habsburg Birodalmon - mint szerintük szükséges képződményen - túl. Érdekes, hogy baloldali, illetve a kommu­nista baloldalt kiszolgáló történészek mennyire képesek voltak Kossuth megyepártiságát félreérteni, akarva-akaratlan félrehal­lani. A Lukács-Mérei-Spira hármas szerint Kossuth nem tudott

Next

/
Oldalképek
Tartalom