Dánielisz Endre: Nagyszalonta jeles szülöttei (Gyula, 2001)

Erdélyi József (1896-1978) költő

Szülőföldjére már csak látogatóba tér vissza. Keresi önmagát és azt a pályát, ahol gondolatait, érzelmeit szabadon kifejtheti: Hogysem jogász, ügyész, bíró, inkább leszek szegény író; leszek mégis olyan költő, amilyenből sok már kettő... Ehhez persze föl kell készülni. A húszas évek elején gyalog bebarangolja a kis csonka országot és megfogalmazza ars poeticáját: „a magyar költészet csak a népköltészetből születik újjá". Első munkái 1921-ben a Nyugatban jelennek meg, de a kritika és az irodalom hangadói értetlenkedve, már-már ellenségesen fogadják a népdalokhoz és Petőfi lírájához közelítő verseit. Ennek részbeni oka Erdélyinek az akkori társadalmi helyzettel szembenálló, forradalmi világnézete: a szegényparasztság törekvéseit, lázadását szólaltatta meg. Móricz Zsigmond és Szabó Dezső mellett őt tekintjük a népi mozgalom előfutárának. Versei miatt több ízben bírósági eljárás indult ellene; azonban ez nem akadályozta meg olvasótáborát abban, hogy a háború utáni költőnemzedék egyik legnépszerűbb tagja, s a Nyugat, a Válasz, a Magyar Csillag című, rangos folyóiratok munkatársa legyen. A líra mellett - műkedvelőként - nyelvészettel is foglalkozott, a prózát pedig kétkötetes önéletrajza képviseli. Szalontai származású írótársaival (Zilahy, Sinka) kialakult kapcs »lata nem mélyült barátsággá, s ez részben Erdélyi rátartiságának tulaj lonítható. A harmincas években lázadása jobboldali eszmékkel párosul, antiszemita érzéseinek adva hangot. 1944 őszén - a politikai következményektől tartva - Nyugatra távozik, majd titokban hazatér és szülőföldjén, Árpád faluban, rokonainál rejtőzik. Két év múltán önként jelentkezett a budapesti népbíróságon, amely háromévi börtönre ítélte. Büntetésének letöltése után visszatér az irodalmi életbe és még tíz kötettel gazdagítja a magyar poézist. Öregkori verseiben újra megtalálta a hajdan volt paraszti humánum hangját; közöttük feltúnnek ifjúságának tájai, emlékei; olykor szerelmes elégiák, finom rajzú életképek kerülnek a fehér lapokra, amelyeket a sokat próbált Mester megértő bölcsességgel, aranyló derűvel ötvöz.