Dánielisz Endre: Nagyszalonta jeles szülöttei (Gyula, 2001)

Bevezetés

Bevezetés Nagyszalontán, a Toldiak egykori birtokán keresve se találunk történelmi romokat. Bebarangolhatjuk tágas környékét, de egyetlen román kori templomra, gótikus vagy barokk műemléképületre reá nem bukkanunk. Mégis Isten áldotta ez a hely, mert egyszerűsége és lakóinak csekély száma ellenére halhatatlanná lett írók és tudósok bölcsőit ringatta, ma is szent koporsók ágya és híres-neves személyiségek lábnyomának őrizője. Ok adtak s adnak kiváltságos rangot e kisvárosnak a magyar irodalomban és tudománytörténetben, s e föld minden röge szerelmes emlékezéssel él a könyvet szerető, a gondolkodó magyarok emlékezetében. Ne csodálkozzunk hát, ha évről évre több ezren keresik föl, hogy főhajtással tisztelegjenek ama porták előtt, ahonnan hajdan egy nádfedeles, vert falú házból vagy téglából emelt kúriából csillag röppent föl az égre. Miközben az utcák hosszát róttuk, vendégeink nem egyszer szegezték már nekem a kérdést: mi lehet a magyarázata annak a különös jelenségnek, hogy Szalontát oly sok jeles személyiség vallhatta - sőt vallja ma is -, bölcsőhelyének, eszmélése városának? A feleleten azóta is töprengek. Hivatkozhatnék a rómaiak emlegette genius loci-ra, a hely védőszellemére, a hajdúivadékoknak a beköltözőitekkel való előnyös genetikai keveredésére, a schola reformata lelkes, nem ritkán kiváló nevelőire, a paraszti, a kisiparos és a polgári réteg művelődési igényeire, a hagyományok és a lakossági elvárások kényszerítő erejére, az itteni románok és magyarok békességes együttélésére. Ha mindezt csokorba fognám, akkor sem bizonyos, hogy az igazság közelébe jutok. Elmondom hát - szűkszavúan, tömören - kiről-kiről a legfontosabbakat: hátha az olvasó, maga az érdeklődő fejti meg a talányt.