Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A legboldogabb karácsony

helyen még a mákos és diós beiglire sem futotta, pedig ezek nélkül nem karácsony a karácsony!) Ebben a napközi otthonban a szegények lelki igényével is törődtek. Minden vasárnap és ünnepnap reggel 9 órakor szentmisét tartottak azoknak, akiknek nem volt meleg ruhájuk, cipőjük ahhoz, hogy a nagytemplomba bemenjenek. Ide jöhettek el egy kicsit imádkozni, könnyíteni a lelkükön, szegénységüket elpanaszolni a Jóistennek, mert talán ő tudna egy kicsit segíteni. (Néha-néha jólesett egy-egy szép éneket is szívből elénekelni!) Amikor a karácsonyi ünnepségnek vége lett, a kedves nővér, a napközi vezetője külön felhívta a figyelmet, hogy holnap, karányony első napján reggel 9-kor kezdődik a karácsonyi szentmise, amelyet maga a báró úr fog tartani. Aki csak teheti, legyen itt - szólt a nővér -, mert sok szép karácsonyi éneket fogunk énekelni, meg a kis Jézuska, aki ugyanolyan szegény volt, mint mi vagyunk, hiszen egy istálló jászolában született, várja az ünneplő híveket. S másnap, karácsony első napján, dugig megtelt a máriafalvi kis kápolna áhítatos emberekkel és gyermekekkel, akik dicsérni jöttek az este született betlehemi kisdedet, és ez alkalomból szívből énekelték el a régi szép karácsonyi énekeket. Hiszen akármilyen szegény is az ember, ha igaz szívből elénekli a Mennyből az angyalt, a Csordapásztorokat, a Dicsőség a mennyben az Istennek, békesség földön az embernek-et, és a Krisztus Jézus született-et, szíve megtelik gazdagsággal, mert érzi, hogy a jászolban fekvő kisded előtt minden ember egyforma, ott nincsenek szegények és gazdagok, mint annak idején a napkeleti bölcsek tették, röpke imával kiürítették szívük bánatát a máriafalviak, s azt tették le ajándékul a jászol elé s biztosak voltak benne, hogy a Jézuska meghallgatja őket, elfogadja ezt az ajándékot is, hiszen nekik nincsen másuk, csak a keserűség. A szentmisét a báró úr tartotta. A szépen feldíszített oltár mellett ott állt a szép, csillogó karácsonyfa, a tegnapi ünnepélyre emlékeztetve. Az ötletes szervezők a karácsonyfa alá egy valódi bölcsőt szereztek, benne egy igazi élő, göndör hajú, kerek arcú, kék szemű gyermekkel, aki fehér ingecskéjében, feje fölött aranyos glóriával úgy feküdt a szalma hátán, mint hajdanán a betlehemi kisded. A báró megérkeztekor csak nehezen tudott átpréselődni a sűrű tömegen s jobbra-balra mosolyogva integetett az őt némán üdvözlő híveknek. Amikor az oltár elé ért, a fa alatt megpillantotta a bölcsőt. Első meglepetésében a bölcső fölé hajolt, s jóságos mosollyal simogatta meg a nagy kék szemeit kitáró, kissé megszeppent gyermeket, aki talán a hideg kéz érintésétől, meg az idegen arc láttán kissé meghőkölt, pici szája csücskét lebiggyesztve szipogni kezdett. Kék szeméből nagy könnyei igazgyöngyként peregtek le piros kis orcáján. A megdöbbent pap látva a gyermek elkeseredését, hirtelen lehajolt, kiemelte