Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

A becsület

plébánossal és Berthon ezredessel. Apor báró francia nyelven mutatta be városát az antant tisztnek, elmesélve azokat a szenvedéseket, amelyek az elmúlt másfél esztendő alatt a lakosságot érték. Az Erkel téren pár percre megálltak, s Erkel Ferenc szobra előtt az ünneplő nagy tömeggel együtt, elénekelték a magyar himnuszt (amely a francia tábornoknak igen tetszett, áhítatos, nemes szárnyalású hangvétele miatt). Ezután - a nép éljenzése közepette - a várhoz és a grófi kastélyhoz hajtottak. A meglehetősen romos vár előtt megfordultak, s a kórház megkerülésével, a Szent István utcán át, az állomáshoz tértek vissza. Amerre elhaladtak az örvendező, boldog gyulaiak üdvözölték őket, szépen fellobogózott házakkal, virággal, gyertyával díszített ablakokkal, mint az az úrnapi körmeneten szokás. Az állomáson a boldog gyulai vezetők még egy utolsó, kézfogással elbúcsúztak az antantmisszió tagjaitól, akik azonnal vissza is indultak Békés-csaba felé. A búcsúzásnál Apor báró külön is megkérte Berthon ezredest, hogy amint lehetősége lesz, adja át a gyulaiak köszönetét Petain tábornoknak, aki nagy segítséget nyújtott a hadifogságba elhurcolt ártatlan katonák szabadon bocsátásához. A vonat elindulása után a gyulai urak kocsijaikba szállva siettek a templomokba, ahol hálaadó istentiszteletekre került sor. Apor bárót egy katonaköpenyes, fáradt arcú, mosolygós fiatalember segítette felszállni kocsijába, aki egyben engedélyt kért: ha van hely, elkísérhesse a plébános urat. A meglepett plébános csak most vette észre, hogy önként jelentkezett kísérője nem más, mint Wiszt Konrád hadnagy, aki most nem illegálisan, hanem nyíltan csatlakozik hozzá. (Kissé kopott köpenye alatt elegáns, új zsinórozású katonaruha, az új magyar hadsereg egyenruhája feszült.) Miközben a fogat haladt a templom felé, ahol már nagyon várták a plébánost a Te Deum megkezdéséhez, a hadnagy megakarta köszönni Apor bárónak, hogy bukaresti küldetését vállalta minden veszély ellenére, és hogy sikerrel járt Mária királynénál. De erre nem jutott ideje, mert - az egyébként szűkszavú pap most - forró kézszorítások közepette, könnyes szemekkel, áradozva mondott köszönetet a fiatal hadnagynak azokért a veszélyes akciókért, amelyeket a nehéz időkben ő maga és emberei vállaltak városuk, az egyház és a papság érdekében. - Nem volt nehéz, főtisztelendő uram, mert korábban én magam is teológiai tanulmányokat folytattam, csak családi okok miatt abba kellett hagynom. így nemcsak magyar szívem, hanem a Jóistenhez való közeli kapcsolatom is kötelezett a tennivalókra. - Majd keressen fel hadnagy úr, ha lesz egy kis ideje, hogy elmeséljem bukaresti utamat, mondta a báró. S mert még van 1-2 percünk, azért elmesélném, hogyan lettem majdnem román