Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)
A forradalom tüzében
könnyű lázítani, de agitáljanak, harcoljanak az ellenség ellen is, a valódi ellenség ellen! (Pallmann Péter hátulról meghúzta a saját hangjától felbátorodott báró kabátját, jelezvén, jó lenne abbahagyni a szót.) O azonban tovább folytatta, ismét az asztal végén ülők felé: -Mert azt önök is tudják mindannyian, hogy az erőszak csak további erőszakot szül. Ha netán itt valami fordulat következnék be, akkor ők elmennek, s önök pedig, direktóriumi uraim, és családjaik is, itt maradnak, kitéve magukat - e helytelen intézkedésükért - az újabb hatalom megtorlásának. Akkor önöket ki fogja megvédeni a bosszúállástól? Miközben a nekihevült szónok pár pillanatnyi szünetet tartott, hogy kifújja magát, nagy sebtében bőrkabátos, autós-szemüveges ember lépett a terembe, egyenesen Somlóhoz menve súgott valamit annak fülébe, mire az azonnal fel is állott, gyorsan összerendezte iratait, s míg táskáját pakolta, csak annyit mondott az egybegyűlteknek: - engedjétek meg elvtársak, hogy azonnal eltávozzam, de látjátok, gépkocsivezetőm sürgős távmondatot kapott Pestről, hogy azonnal menjünk fel, mert holnap reggel ott lesz sürgős tennivalónk. De ti csak folytassátok tovább munkátokat, s ebben a túszügyben cselekedjetek legjobb belátásotok szerint. Azzal 2-3 társával együtt sürgősen távozott. Még azt sem várta meg, hogy Martos elnök kikísérje őket. - Uraim, kérem, ne is folytassák tovább érvelésüket, megértettünk mindent belőle. Kérem, pár percre fáradjanak át a másik helyiségbe, amíg mi tanácskozunk - mondotta a helyére visszament Martos tanácselnök -, s mihelyt döntöttünk, azonnal közöljük Önökkel. Alig negyedóra múltán a fegyveres teremőr beszólította a küldöttség tagjait. - Uraim - kezdte az elnök -, megvitattuk a túszszedés kérdését. Pár ellenszavazat ellenében úgy döntöttünk, helyt adunk az önök kérésének és elállunk a korábban meghirdetett akciótól. (Taps a direktóriumi tagság nagy részétől és a küldöttség tagjaitól.) Azonban mi is szeretnénk biztosítani magunkat-folytatta -, hogy az ártatlan direktóriumi tagoknak sem lesz semmi bántódásuk az önök részéről, illetve azok részéről sem, akik korábban a listán szerepeltek. Ha ezt hajlandók Önök aláírni, mi megsemmisítjük ezt a listát, s mindenki alhat nyugodtan. A küldöttség tagjai pár percre félrevonultak, s rövid tanácskozás után kölcsönösen megegyeztek abban, hogy az ajánlatot elfogadják, hiszen senkinek nem volt még esze ágában sem a bosszúállás. Apor báró mégis odaszólt halkan dr. Márkusnak, a román ajkú ügyvédnek: - Ügyvéd úr, kérjük, hogy ha a román hadsereg tisztjeivel találkozik, szíveskedjék figyelmüket felhívni, hogy kíméljék az ártatlan gyulai polgárok életét. Ön jól bírja a nyelvüket, meg tudja velük értetni, hogy a reguláris hadsereg szabályai is tiltják az ártatlan emberek életének kioltását. Ezután közölte a küldöttség vezetője, hogy aláírják ezt a megállapodást, s egyben meg is köszönte a direktórium tagjainak, hogy megértették az emberséges kérelmet, s elálltak korábbi szándékuktól.