Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)
Rigófüttyös hálaadás és egyéb apró csodák
Akkor mindjárt, kicsit rosszulesett ez a mellőzés, és sajnáltam, hogy nagy gonddal összeállított máriafalvi visszaemlékezésemet nem publikálhattam. (Szerintem pedig a máriafalviak megérdemeltek volna legalább annyit, hogy egy ilyen szép ünnepségen ország-világ előtt is megismerjék az ő munkájukat is!) De amikor már vége volt - az egyébként igen szépen sikerült - rendezvénynek, valahogyan megváltozott bennem minden. Azt éreztem, hogy itt Apor báró tulajdonképpen csak egy eszköz volt egy párt leendő győzelmének elindításához, egy választási kampány nyitányaként. És ez nagyon rosszulesett (nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik úgy vélték, hogy Apor bárónak nincs szüksége arra, hogy az ő emlékét, boldoggáavatásának elindítását ilyen alapon végezzék). Tévedés ne essék! Nekem és másoknak nem egyik vagy másik párt ellen volt kifogásunk! Legyen az bármely politikai párt is, még a lehető legjobb is, de Apor bárót kisajátítania nem szabad! Apor báró a MIÉNK, mindannyiunké, párt, felekezet és nemzetiségi hovatartozástól függetlenül! Az ő emlékét nem szabad ilyen célra felhasználni! Lehet, hogy a rendezők nagy része erre nem is gondolt, hiszen akkor még igen járatlanok voltunk a politizálásban, de akaratuk ellenére is ilyen látszatot keltettek! Hogy lelki felháborodásunk nem is volt alaptalan, bizonyítja, hogy amikor jött az első kerek Apor-évforduló, püspökké szentelésének 50. évfordulója (1991- február), bizony erről már mindenki megfeledkezett. Az utolsó héten én telefonáltam Réthy István apátplébános úrnak, hogy vasárnap, a nagymisén emlékezzék meg erről, s engedje meg, hogy a helyi újságban egy közleményt jelentethessek meg. (Hála a sajtó megértő, gyors intézkedésének, a hívekhez még időben eljutott a híradás, s a plébános úr is igen szépen emlékezett meg nagynevű, vértanú elődje püspökké szentelésének fél évszázados évfordulójáról. Kiemelte beszédében, hogy az itteni, gyulai püspökszentelés nagy kegy volt a lakosok számára, mert azt általában az új püspök székvárosában szokták megtartani. Gyulán, az akkori főispán külön kérésére - amelyet a hercegprímáshoz intézett - engedték csak meg a szertartás megtartását Apor báró kívánsága szerint. Mégpedig azért, mert az új püspök első áldása, amelyet felszentelése alkalmával oszt, az abban részesülőknek teljes búcsút - vétkeik elengedését - jelent. S ő azt szerette volna, ha ebben a nagy áldásban volt gyulai hívei részesülhessenek. Én pedig úgy gondoltam, hogy az akkor el nem mondott visszaemlékezésemet most leírom e kötetben, mert a máriafalviak megérdemelnek annyit, hogy hősi tetteik, amiket Apor báró segítségével, az ő nevében és az ő tiszteletére végeztek, kerüljenek az utókor elé örök tanulságul, hogyan lehetett élni, küzdeni, dolgozni a világtörténelem legvérzivatarosabb esztendeiben is, egy szent életű pap, a legemberibb ember útmutatása szerint. íme:
