Farkas Sándor: A jó pásztor és övéi (Gyula, 1997)

Ruszki szoldát

lábhoz, leemeli annak kötelét, és eszeveszett rángatással elkezdi azt rángatni. Szegény harang kong-bong össze-vissza. A napköziben lévők és a környék lakói gyorsan összeszaladtak, hogy lássák, milyen rendkívüli esemény történt, amiért a harang ilyen szokatlan időben, ilyen szokatlan hangon szól. A máriafalvi harangnak ugyanis megvolt a maga szertartása, amiről mindig tudni lehetett, hogy miért szól. Vasárnaponként reggel fél 9-kor jelezte a falu lakosainak, hogy induljanak otthonról, mert nemsokára kezdődik a szentmise. 9 órakor pár rövid kongatás jelezte a szentmise kezdetét. Délben mindennap Szeredi úr, a napközi házmestere három csendítéssel jelezte, hogy most van itt az Úrangyala imádkozásának ideje, az 1456-os nándorfehérvári diadal emlékére. Ha valaki meghalt, annak lelki üdvéért kétszer harangoztak. Először a halál napján, mindjárt a déli harangszó után, jó hosszan. Másodszor pedig a temetés időpontjában jó negyedóráig. De ilyenkor, délelőtt, általában nem szoktak harangozni, s főként nem ilyen vad ritmusban. Itt valami nagy dolognak kellett történnie! És Grisa, miközben görcsösen rángatta a harangkötelet, torka szakadtából kiáltozta: nyimecki kaput, Hitler kaput, Berlin kaput! Nyimecki kaput! Vége háború! Ruszki szoldát menni haza! Csak amikor jó negyedóra múlva, elfáradt karral megállította a harangot, a köréje sereglett felnőtteknek, gyerekeknek kézzel-lábbal magyarázta, hogy most közölték velük, vége a háborúnak, mennek haza, mert Berlin elesett, Hitler meghalt. A szovjetek megnyerték a háborút! Nagy örömében mindenkit össze-vissza csókolt, s még köszönni is elfelejtve rohant vissza az övéihez, hogy ott folytassák az ünneplést. Az örömujjongás még tartott, az örvendezők észre sem vették, hogy újabb vendég érkezett a napközibe. Lesoványodott, meggörnyedt ősz asszony, kissé kopott, de elegáns ruhában. Feje fekete-tarka kendővel bekötve. Juliska néni volt, vitéz Csomay Ödönné, a Szociális Misszió Társulat vezetője, a napközi otthon létrehozója és patronálója, aki a háború elől Győrbe menekült és közel fél esztendeig volt több gyulai családdal együtt Apor báró vendége. Elmesélte, mi minden történt Győrben. A jó pásztor hogyan szállt szembe a magyar és német legmagasabb katonai és politikai magasságokkal az üldözöttek, elsősorban a zsidók meghurcolása miatt. Elmesélte, hányan köszönhették életüket neki. Sok száz embert bújtatott a Püspökvárban vagy ismerőseinél. Sokan kaptak tőle keresztlevelet is. Zokogva mesélte el az utolsó ostrom borzalmait, majd a német katonák kivonulása után a szovjet katonák garázdálkodását. S alig hallható, elcsukló hangon suttogta el, hogyan halt hősi halált Apor báró, az üldözöttek, a nők védelmében. Elmesélte a haldokló utolsó óráit, ahol ő maga is jelen volt, hogy segítse a nagy lélek utolsó földi óráit megkönnyíteni.